Végre...

  Nem először fordul elő a blogunk történelmében – és feltételezem nem is utoljára – hogy kicsit elmaradtunk a bejegyzésekkel. Szerencsére olvasóink egyre hangosabban fejezték ki elégedetlenségüket, ami arra késztettek minket, hogy minél előbb újra jelentkezzünk. Ezúton is köszönjük, hogy ilyen sokan kitartanak a blog olvasása mellett és ezt igyekszünk meghálálni.

  Persze nem akarok mentegetőzni hogy milyen elfoglaltak vagyunk, meg mennyi minden dolgunk van, de igazából csak hétvégén tudunk rá időt szakítani ha úgy alakul. A hétköznapok gyorsan elrepülnek, leginkább munkával. Juditék gyógyszertárában az újév eleje óta nagyon megnőtt a forgalom, mert az utca túloldalán lévő patika egyik napról a másikra bezárt és rengeteg beteg pártolt át hozzájuk. Így az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy több mint 50 órát dolgozott egy héten, ami igencsak megterhelő és nem kevés stresszel jár. Szó van róla hogy a főnökei nyitnának egy másik gyógyszertárat  és állandósítanák Juditot, bár ő ezt már nem szeretné megvárni, jobb lenne egy olyan munkahely ahol 40 órából áll egy munkahét. Csak hát az a baj hogy ilyet nehéz találni, főleg a környéken, de reméljük hamarosan lesz valamilyen más lehetősége.

  Az irodában nem igazán történt semmi újdonság, talán csak annyi, hogy az adózási év végéig (április elejéig) több munkánk van, mint úgy általában. Sok megrendelésünk érkezik önkormányzatoktól, cégektől akik a megmaradt pénzüket még gyorsan el szeretnék költeni.  Így egyszerre több munkán is dolgozom és már néha nehezen követem a projekt számokat, összekeverednek bizonyos dolgok, de szerencsére a rajzaim, meg a jegyzeteim a víz felett tartanak. Természetesen mikor sürget az idő, mindig közbejön valami: a beszállító késik az anyaggal, a megrendelő nem tud dönteni jelentéktelen kérdésekben vagy éppen én követek el valami bakit. Nem bánom, ha hamarosan túl leszünk ezen az időszakon, bár ez sem olyan biztos, fél füllel hallottam hogy több nagy beruházást is megnyertük és még az is lehet hogy Nigériába fogunk hidakat építeni.

  A munka mellett az állandó programjaink közé tartozik, hogy tervezzük a júniusi esküvőnket is. Nem vagyunk semmivel sem elmaradva, de ez egy olyan dolog ami mindig ott motoszkál a fejünkben: még ezt kellene kitalálni, még azt kellene megcsinálni. Szóval nem egyszerű, szerencsére interneten szinte mindent el elehet intézni, rengeteg ötletet lehet találni és emailben tartjuk a kapcsolatot a szolgáltatókkal. Egy lényeges dolog, amit nem lehet a számítógép mellől kipipálni, az a tánc. Így elkezdtünk hétfőnként tánc kurzusra járni, már túl vagyunk két órán és megtanultuk a tangó, foxtrott és a cha-cha-cha alaplépéseit. Hiába tanultam az iskolában évekig néptáncot, illetve vettem részt több társastánc tanfolyamon, még mindig össze tudnak akadni a lábaim és már soha sem leszek egy Fred Astaire. Ennek ellenére jót mulatunk Judittal (aki sokkal fogékonyabb és jobb ritmusérzékkel van megáldva mint én), mi vagyunk a csoport legfiatalabb és kis túlzással a legügyesebb tagjai. A nyitótáncra szeretnénk külön készülni valamivel, majd megkérjük a tanárunkat, hogy állítson össze nekünk egy koreográfiát és segítsen betanulni, bár ezzel talán még ráérünk.

  A hétvégék legfőképpen két részből állnak. Szombaton délutánonként kosármeccs van, ezért reggel általában sokáig alszunk, jól bereggelizünk és lustálkodunk amíg el nem kell indulom. 8-9 óra fele érek általában haza, utána már nem sok mindenhez van erőnk. Néha másnap is van meccsünk, de azokat rendszeresen ellógom. Majd a Huddersfield Heatről egy külön bejegyzésben is megemlékezem, ízelítőül annyit hogy nemrég még a helyi újságba is bekerültünk.

  Vasárnap az aktív pihenés ideje és ha lehet kimozdulunk hogy valami hasznosat csináljunk. Ezekről a napokról illetve hétvégékről is beszámolunk hamarosan.