2011. október 11., kedd

Megérkeztünk


  Szerencsésen landoltunk Manchesterbe. A gépünk egy órával később indult, mert valami műszaki hiba lépett fel. A repülést kicsit nehezen viseltük, az ülések szűkösen voltak elhelyezve és már túl voltunk egy csomagpakolási mizérián. Történt ugyanis hogy a kézipoggyászunkon kívül fel akartuk „csempészni” a laptopot és Judit retiküljét is. Persze erről gyorsan lebeszélt minket a légikisasszony mikor megemlítette, hogy ez nem lehetséges vagy súlyos eurókért feladhatjuk az egyik csomagot. Gyors pakolás következett, kivettük a kolbászt, a 2000 oldalas gyógyszerész enciklopédiát, a súlyzókészletet és az esernyőt (az meg minek?!). Ezek után alig vártuk, hogy megérkezzünk és lezuhanyozzunk.
  Manchesterbe eső fogadott minket, de feltaláltuk magunkat és az első üzletbe vettünk egy sört, majd taxiba ültünk és elvitettük magunkat a szállásunkra. Kellemes szobát kaptunk a Chesters Hotelbe, amit igen jutányos áron sikerült foglalnom. Eredetileg úgy terveztem, hogy egy szobát veszünk ki valakinél az első hétre, azonban hosszú levelezgetés után az utolsó napokban a kedves hölgy rájött, mégse tud a rendelkezésünkre állni. Gyorsan a booking.com segítségével csíptem meg ezt a hotelt, így legalább függetlenek vagyunk és péntekig ráérünk másik helyet keresni.
  Az első éjszakánk jól telt bár a felettünk lakók lépéseinek (és egyéb tevékenységeinek) zaja néha felébresztett minket. Ma reggel sokáig lustálkodtunk, aztán nyakunkba vettük a várost. Vettünk angol sim kártyát a telefonokhoz és feltöltöttük mindkettőt, illetve beszereztünk egy részletes várostérképet. Mivel a szitáló eső lassan eláztatott minket, beültünk egy kávézóba és most innen írok. Még pár hívást el kell intéznünk, a továbbiakat meglátjuk. 


1 megjegyzés:

  1. Tényleg jó kalandosan indul, hogy a munka után a szállást is visszamondták az indulás előtt, de majd biztos minden sokkal jobb lesz mint terveztétek.

    VálaszTörlés