2012. december 19., szerda

Karácsonyi készülődés



  Mióta a szülők elmentek, egyhangúan teltek a hetek: hétköznap munkával, hétvégén pedig - amennyire tudtunk - pihenéssel, bár Judit szinte minden szombaton dolgozott. Szerencsére egyik hétvégén sikerült kiszakadnunk a mókuskerékből és eleget tennünk Robiék meghívásának, hogy egy görbe estén közösen is megünnepeljük a születésnapunkat. Emellett persze elkezdtünk izgatottan készülni a hazamenetelünkre és a karácsonyra. Nyár elején voltunk utoljára Magyarországon, ráadásul tavaly Angliában töltöttük az ünnepeket, így nagyon várjuk hogy újra érezzük ahogy betölti a házat a sülő finomságok illata és végiglátogassuk a családot.
  Karácsony után újabb izgalmak várnak ránk, két hétre Sydney-be utazunk, hogy meglátogassuk barátainkat. Kicsit összeszorul a gyomrunk ha a több mint egy napos repülőútra gondolunk és hogy hogyan fogjuk azt túlélni, de biztosak vagyunk benne hogy megéri és csodálatos élményekkel fogunk gazdagodni (amikről majd igyekszünk részletesen beszámolni).
  A blogot írva, már nem mindig teszünk említést túráinkról, kisebb eseményekről vagy csak hétköznapi dolgainkról. Ezért úgy gondoltam, hogy év vége közeledtével, összeválogatok pár képet az elmúlt hónapokból, amik nem igényelnek sok magyarázatot. Jó nézegetést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése