Január 10.
Hazatérve Tasmaniaból, folytattuk a város felfedezését. Sydney
állatkertjei és vadasparkjai közül az egyik központi fekvésűbe látogattunk el,
nehogy anélkül menjünk haza, hogy Ausztrália híres erszényes érdekességeit láttunk
volna. Bár nem mondanám, hogy nagy állatsereglet volt, így is elnézelődtünk
közel 2,5 órát, megnéztük amiért jöttünk, ráadásként ránk vicsorgott egy 5
méteres sósvízi krokodil és meghallgattunk egy előadást a koalákról meg a
kengurukról.
Ezt követően kicsit még sétáltunk a Darling Harbour környékén, majd
buszra szálltunk, hogy a nagy nevű Bondi strandon (bícsen) is megmártózzunk. A
hosszú homokos part meggyőzött minket hogy nem véletlenül ismerik a világ
minden táján a Bondi-t és hogy a szörfösök egyik népszerű paradicsoma, akik szinte
egymást taposták a legjobb hullámokért. Ahogy hűvösödött az idő, a belváros
felhőkarcolói között elterülő Hyde Parkban pihentünk meg (vagyis folytattuk
amit elkezdtünk) és a Sydney fesztivál egyik helyszínén zenét hallgatva kortyolgattunk
el egy italt. (12.nap képek)
Január 11.
Nagyon változatos
programokat sikerült erre a napra összeválogatnunk. Az egésznek egy
hajókirándulás adott keretet, mivel sikerült vennünk egy olyan bérletet, amivel
kompra szállhattunk és több kikötőben leugorhattunk, majd tovább utazhattunk
később.
Első
megállóhelyünkön rögtön 1 órás gyalogtúrával indítottunk az esőerdőn át vezető
keskeny ösvényen. Társaságunk is akadt, 20-30 centiméteres napozó gyíkok, rikácsoló
papagájok és gépek zúgásához hasonlító hangot hallató rovarok személyében. Már
magasan járt a nap, mire izzadtan felértünk a Georges Heights magaslatra,
ahonnan beláthattuk a környező öblöket és a várost. Mielőtt visszaindultunk
volna, egy szikláról lógatva a lábunkat hűsöltünk és megettük a szendvicsünket.
Következő
állomásunk a Watson öböl volt, itt már csak egy rövid sétát tettünk és az út
porát leöblítettük egy helyi pubban és a parton ücsörögve vártuk kompot.
Utoljára Manly-be
mentünk, hogy a sok gyaloglást egy olyan strandon pihenjük ki, aminek már
közvetlenül az óceán mossa partjait. Itt nagy áramlások miatt nem is lehetett
mindenhol fürdeni, csak a kijelölt helyen ugorhattunk a hullámok közé. A
homokban fekve élveztük az óceán morajlását és a napsütést, majd még az utolsó
hajó indulása előtt halat és sushit vacsoráztunk a parton. (13.nap képek)
Január 12.
Egy hosszú
sétával kezdtük a napot, hogy teljesítsük kívánságomat és elzarándokoljunk egy
neves motorépítő műhelyhez (Deus Ex Machina), ami már igencsak kinőtte magát és
saját ruhamárkával illetve kávézóval is rendelkezik. Utána cserébe Judit
kérésének engedve, Sydney legöregebb épületei között bámészkodtunk a Rocks negyedben,
a hétvégi kézműves vásáron. Pihenésképpen beültünk egy helyben főzött sörre a
legrégebbi kocsmába, majd felcaplattunk az obszervatórium parkjába és fűben
fekve (és szundikálva) néztünk le a Harbour hídra. (14.nap képek)
Január 13.
Utolsó napunkra szörfözés volt beiktatva, bár az előrejelzés nem ígértek
jót és már reggel borult volt az ég. A Cronulla parton béreltünk deszkát,
neoprén ruhát majd nekiestünk a hullámoknak. 2 órán át küzdöttünk és igyekeztünk megszelídíteni őket, engem többször maga alá temetett, megforgatott egy-egy
nagyobb hullám, de minden igyekezetem ellenére nem sikerült kiinnom az óceánt.
Mire lejárt a kölcsönzési idő, az eső is eleredt, így a szabadban tervezett
kardhal grillezést a lakásban fejeztük be.
Ezután az este nagy része már pakolással telt,
egyébként is majdnem végig esett, csak hogy könnyebben visszazökkenjünk és
megízleljük milyen idő vár otthon ránk. (15.nap képek) (16.nap képek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése