Közvetlenül vagy közvetve, de minden a baba érkezéséről szól
az utóbbi időben. Szépen berendeztük a gyerekszobát, megvannak a bútorok és a
szükséges kellékek többsége - ami nincs, az vagy ráér később vagy nem vagyunk
biztosak benne hogy tényleg elengedhetetlenül szükségesek. Rengeteg ruhaneműt
és babakelengyét kaptunk családtagjainktól, barátainktól és kollégáinktól -
ezúton is köszönjük nekik -, így szerencsére ezt a terhet levették a
vállunkról. Volt egy olyan futó gondolatunk hogy ki is festjük a szobát, de
aztán letettünk erről mivel tisztító festés úgyis volt a beköltözésünk előtt és
helyette aranyos állatos matricákat ragasztottunk a falra. Szerintünk nagyon
jópofa lett.
Emellett Judit egy
új hobbit talált magának és elkezdett varrni. Az egész házban vékony kis
függönyök vannak csak az ablakokon, ezért úgy döntött, hogy legalább a
hálószobákba varr új színes sötétítőket, hogy ne ébredjünk fel a nap első
sugaraira. Választottunk szép anyagokat, Judit kiszabta és megvarrta őket, nemrég
tettük fel az utolsót. Ezen kívül még egy kis zsebes fali akasztót is készített,
az én kérésemre dinoszauruszos mintával.
Az elmúlt hónapokban
jártunk egy szülés felkészítő előadássorozatra is, amit az Országos Gyermek Alapítvány
szervezett (NCT). Ez egy kiscsoportos foglalkozást takar, amire olyan párok
jelentkezhetnek akik azonos időpontban várnak babát. Mi kicsit megkésve
jelentkeztünk, így csak egy távolabbi kurzuson volt hely, Halifaxban (kb. fél óra
kocsival), bár ezt utólag nem bántuk meg, mert nagyon jó csapat jött össze. Hét
leendő szülőpárral ismerkedtünk össze, többségében angolok, rajtunk kívül csak egy
külföldi van, egy argentin állatorvosnő akinek a férje helybéli. A lányok azóta
is állandó összeköttetésbe vannak, mindent kitárgyalnak és hetente összejönnek
valamelyik kávézóban egy röpke csevejre. Mindeközben természetesen a fiúk dolgoznak,
de majd mi is találkozunk, mikor újra összejön az egész NCT csoport ha
mindenkinek megszületett a kisbabája. Már az ismeretségekért megérte volna
elmenni erre a kurzusra, de emellett sok hasznosat tanultunk, praktikus
tanácsokat hallottunk, szabadon kérdezhettünk és valahogy az egész megnyugtatta
az embert, segített hogy úgy érezzük, minden tőlünk telhetőt megtettünk hogy felkészüljünk
erre a nagy eseményre.
Judit április
elejétől kezdte meg szülési szabadságát, már fárasztó volt a munka az utolsó
hónapokban, hisz egy patikában nem nagyon lehet leülni ha folyamatosan jönnek a
betegek. Mióta itthon van, több ideje van pihenni, bár nem unatkozik;
elfoglalja magát kézműveskedéssel, találkozik az NCT-s lányokkal, kismama
jógára jár és finom vacsorákkal vár haza.
Eközben a mi cégünk
szerkezeti átalakításon megy át, a célunk hogy minél hatékonyabban dolgozzunk,
hiszen már nem vagyunk kis vállalkozás, de mégis sok munkafolyamatot
ugyanúgy csinálunk mint 20-25 éve mikor
egy sufniban padokat és fahidakat szereltünk össze. Ezeket az örökségeket
próbáljuk meg levetkőzni és olyan rendszert kialakítani, amiben kevesebb
hibával és idegeskedéssel, gyorsabban tudjuk megépíteni a hidakat.
Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, évek kellenek mire ennek
látható eredménye lesz, de a fontos hogy belekezdtünk és a fejlődés mellett
döntöttünk. Természetesen ez hatással van rám is, vettünk fel egy új szerkesztőt
az irodába, így több tervezési feladatot kapok illetve nekem kell menedzselni a
saját projektjeimet. Ez utóbbi még nem megy olyan gördülékenyen, sok izzasztó
és stresszes helyzetet okoz az, hogy tárgyalásokon, telefonos konferenciákon kell
rész vennem, hivatalos leveleket fogalmaznom és magabiztosan vitatkoznom, majd
megvédenem az álláspontomat. Gondolom idővel ebbe is beletanulok, bár megmondom
őszintén ezen feladatok egy részéről szívesen lemondanék.
A hidak egyébként gőzerővel épülnek, az
elmúlt több mint fél évben a gyárban heti hét napot dolgoztak a munkások. Most
mintha lenne egy kis megtorpanás a termelő részlegen, de csak mert több nagy munka
jóváhagyására is várunk, közben a tervek készülnek szóval ha zöld utat kapunk megint
100%-on fogunk pörögni. A múlt héten avatták az egyik eddigi legnagyobb szerkezetünket
Dél-Walesben, egy ferdekábeles hidat aminek a tervezésében tevékeny részt
vállaltam.
Szabadidőmben a
kerttel babráltam, igyekeztem kicsit rendbe rakni mivel az előző bérlő nagyon
elhanyagolta. A kert hátsó részét egy meredek emelkedő zárja le, ezt teljesen
benőtte a gaz, amennyire tudtam kiirtottam és rendezetté tettem. A másik
probléma hogy a domboldalról az összes esővíz a kertben köt ki, pocsolyák
alakulnak ki és gyakorlatilag csak gumicsizmában lehet kertészkedni. Mindenesetre eddigi
erőfeszítéseim nem voltak hiábavalók és a kert ha csak egy kicsivel is de
jobban néz ki mint egy hónappal ezelőtt.
Barátaink is
meglátogattak minket még utoljára a szülés előtt, megnézték Judit pocakját,
hisz utána már nem lesz olyan egyszerű útra kelni vagy beülni egy pubba, de
legalábbis több szervezést fog igényelni. Vera, Tamás és a két lurkójuk
társaságában elmentünk a Yorkshire-i Repülési Múzeumba, majd Yorkba; Robival
körbesétáltuk a Dovestone tavat; Gosiaval és Roberttel együtt töltöttük a
húsvétot; míg Veronika és Andrej is nálunk töltött egy estét, a fiúk koncertre
mentek míg a lányok csevegtek és kézműveskedtek.
Itt a május 1. nem
ünnep, de 5-e munkaszüneti nap így nekünk is hosszú hétvégénk volt, de már nem
terveztünk semmi programot. Várakozó állásponton vagyunk, még elintéztünk pár
apróságot, főztünk, lefagyasztottunk egy kis pörköltet és szilvásgombócot,
lenyírtam a füvet, feltöltöttem a blogot és a képeket, ki tudja mikor lesz
ezekre megint időm. Péntekre (május 9.) van Judit kiírva, addig már nincs sok
hátra. Mindeközben otthon már mindenki teljes
harci készültségben van, a leendő
nagyszülők és nagynéni már a csomagjukat rendezi, alig várják\várjuk hogy jöjjenek.
Izgalmas hetek állnak előttünk, de nagyon várjuk már hogy találkozzunk a
kisfiúnkkal és új fejezet kezdődjön az életünkben. (képek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése