Első nyaralásunk hármasban

  Szeptember közepén Észak-Walesben nyaraltunk. A népszerű üdülőhelyen, Criccieth nevű kisvárosban szálltunk meg. Szerencsére már utószezon volt, így leginkább csak helyiekkel és nyugdíjas házaspárokkal, csoportokkal találkoztunk. Nemcsak a tömeget kerültük el azzal hogy szeptember közepén mentünk el nyaralni, hanem  szerencsére gyönyörű időnk is volt, egyáltalán nem esett és szinte egész héten sütött a nap. Ezt ki is használtuk, amikor csak lehetett kiültünk a kellemes kis apartmanunk teraszára és gyönyörködtünk a tengerben.

  Persze a nyaralás se ugyanolyan mint egykor, már nem lustálkodhatunk délig az ágyban. Barnabás katonás rendet tartott, hét órakor már riadót is fújt vagy egyszerűen csak kaparászta az utazóágy oldalát míg valamelyikünk fel nem vette. Sebaj, igyekeztünk egyfajta napirendet kialakítani ami mindenkinek kényelmes. Reggel egyikőnk lement Branival a nappaliba, hogy a játszószőnyegen játszhasson, rángatva és csócsálva a lelógó játékokat. Míg ő elszórakoztatta magát főztünk kávét és a hatalmas ablakokon át élveztük a napfelkeltét. Mikor mindkét szülő talpon volt, Anya elment futni, míg Barni és Apa sétált egyet a tengerparton és elgurultak a pékségig friss péksütiért. A késői reggeli után Barnabás lefeküdt aludni, így mi is sziesztázhattunk egyet, napfürdőztünk a teraszon, olvastunk és szunyókáltunk. Délutánra igyekeztünk valami tartalmasabb programot beiktatni és bejárni a környéket.

Porthmadog

 Tengerparti kikötő ahonnan a Walesben bányászott palát vitték a világ minden tájára. A bányákból keskeny nyomtávú vasúton szállították ide az árut, amit napjainkban már csak a turistáknak üzemeltet pár lelkes vasútbolond. Blaenau Ffestiniog-ig (amit a világ pala fővárosnak is hívnak) tartó 22km-es útvonalat tartják Nagy-Britannia egyik legszebb vasútvonalának, amit mi Branival nem mertünk megkockáztatni, nehogy a kedves utazóközönség idegeire menjünk. Szóval csak az állomást és a felsorakoztatott szépen restaurált gőzmozdonyokat bámultuk meg, de kisfiúnkból ez se váltott ki különösebb érdeklődést – de az is lehet hogy csak a zaj nem tetszett neki – így hamar visszavonulót fújtunk. A városban ezen kívül nem sok érdekességet találtunk, még tébláboltunk kicsit a kikötő környékén, majd bevásároltunk és hazaindultunk vacsorázni.

Portmeirion

  Porthmadogtól nem messze található ez az elvarázsolt település amit olasz falunak is neveznek. Sir Clough William Ellisre nevű építész agyszüleménye az egész, aki 1925-ben felvásárolt egy hatalmas érintetlen területet a tengerparton, hogy felépítsen egy olyan települést ami összhangban áll a természettel. Nagy hatással voltak rá a mediterrán hangulatú olasz városok és valami hasonlót szeretett volna létrehozni különböző lebontásra ítélt épületek elemeiből. 50 évig dolgozott azon, hogy megvalósítsa az álmát és tényleg lenyűgözőre sikerült. Amint belépünk a főbejárat kapuján, mintha egy földközi-tengeri kisvárosba csöppentünk volna - persze ha el tudunk attól vonatkoztatni attól, hogy épp esőre áll és 17 fok van -; színes homlokzatok, díszes kapuk, szobrok, macskaköves tér kis kávézóval, szökőkutak és gyönyörű kilátás. Az apró részletek, a parkok és a környező erdők felfedezésével napokat el lehetne itt tölteni, nekünk csak pár óra jutott, de nagyon élveztük. Különleges és váratlan élmény ilyen építészeti csodába botlani errefele, a sok unalmas és egyszínű sorház után.

 Porthdinllaen

  Ez a (újabb) furcsa név egy pár épületből álló halászfalucskát takar, ami egy félhold alakú homokos partszakasz egyik nyúlványának a csücskén a sziklák lábánál bújik meg. A természeti látványosság mellet a legnagyobb vonzereje abban áll, hogy itt található a Ty Coch Inn ami világ harmadik legjobb tengerparti pubja (cheapflights felmérése szerint). Ez a helyi érdekesség közúton nem is közelíthető meg, csak a parton gyalogosan. Gondoltuk gyerekjáték a homokba sétálni pár kilométert, de nem várt akadályokba botlottunk: köveken ugráltunk, a dagály által összehordott hínáros iszapon gázoltunk át és mindemellett még sietnünk is kellett  mert a pub délután 3 órakor bezár. Még pont odaértünk hogy rendeljünk egy frissítőt és leüljünk az egyetlen szabad asztalhoz. Nem csak mi vállalkoztunk erre a kihívásokkal teli kalandra hanem bottal közlekedő egymás támogató idős párok és hozzánk hasonló gyerekes-kutyás családok. Abban szerintem mindenki egyetértett, hogy a sáros cipőkért és a nehézségekért bőven kárpótolt a látvány és a finom sör.

  Mindezen látványosságok mellett természetesen nem hagyhattuk ki az apartmanunktól 50 méterre található várat Cricciethben, ami a 15. század óta romokban áll, de mivel a környék egyik legmagasabb dombjának tetején található, csodálatos kilátás nyílik a környékre.

  Hazafelé még megálltunk a Conwy-ban, de itt csak egy rövid sétára volt időnk és hogy gyorsan bekapjunk valamit ebéd gyanánt hogy a hátralévő utat már egyben meg tudjuk tenni.

  Barni is élvezte a nyaralást, bár nem voltunk felkészülve a melegre és a napsütésre így általában Judit kendőjét kötöttük a fejére sapka helyett. Mindig jól bekentük naptejjel a kis fehér végtagjait, így Ő nem égett le, nem úgy mint az apja.  Barnabás az elmúlt hetekben sok új kunsztot sajátított el, de ezekről majd a következő bejegyzésben számolunk be (az a képeken is látszik hogy, milyen nagyot nőtt).

   Harmadszor jártunk Észak-Walesben, újfent csodálatos időnk volt és nagyon jól éreztük magunkat. Még sok felfedezni való vár ránk a környéken, mindig szívesen térünk ide vissza és nem is kell hozzá olyan sokat utaznunk. (nyaralás képek)