Eltelt az egész 2016-os év és csak három blog bejegyzés
született. Ebből is látszik, hogy sok dolgunk volt tavaly és a blog írása a
napi teendők mellett háttérbe – mondhatni utolsó helyre – szorult. Tavaly januárban
teljesen új szituációba csöppentünk: Juditnak és nekem is teljes állásban
kellett dolgoznunk, emellett pedig gondoskodnunk a kisfiúnkról. Nem egyszerű
feladat, rengeteg tervezést igényel, ami viszont nagyon gyorsan és sokszor
változhat. Azért aggodalomra semmi ok, kezdünk belerázódni és ezért is sikerült
egy kis időt találnom hogy a naplónkkal foglalkozzak (bár amint látszik nem túl
sokat, hisz ezt a bejegyzést még novemberben kezdtem el írni).
Hosszú hónapok távlatából emlékezni mindenre, beszámolni
minden élményünkről, kalandunkról, nehézségünkről kicsit nehéz, de megpróbálok
egy kis ízelítőt adni és a képek segítségével felidézni mi történt velünk
„mostanában”.
Valahol ott hagytuk abba, hogy elköltöztünk Ossettbe és
Judit munkába állt a Superdrugnál mint gyógyszertárvezető. Talán nem túlzok ha
az mondom, hogy nehezen indul az új karrierje. Rengeteg kihívással, nehézséggel
és önbizalomhiánnyal kellett megküzdenie, de kitartással és eltökéltséggel
keresztülverekedte magát nagy részükön és most már sokkal könnyebb mint volt az
első hetekben. Hiszen hiába a tapasztalat, a tudás amit gyógyszerészként
megszerzett, vezetőként más kvalitásokra is szükség van, amiknek a használatát
gyakorolni, tanulni kell. Mindemellett a körülmények amik a patikában fogadták
is messze voltak az ideálistól, hónapokig helyettesítő gyógyszerészek voltak
előtte, akik csak a napi feladatokat teljesítették, úgymond tüzet oltottak és a
távlati célokat, papírmunkákat hanyagolták. A személyzet struktúrája sem volt
megfelelő, több képzelten és gyenge képességű munkatárs is akadt, akikkel nehéz
volt együtt dolgozni egy nagy forgalmú, pörgő patikában. Szerencsére ők szépen
lemorzsolódtak mikor szembesültek a követelményekkel és önszántukból más állás
után néztek.
Amint látszik ez egy nagyon felelősségteljes és komoly
pozíció, amely mellett sajnos kevés ideje marad Juditnak. A heti 45 tiszta munkaóra
mellet, napi két órát ingázással tölt és még a papírmunkát is haza kell néha
hoznia. Igyekszem neki segíteni ahol tudok, gondolom nem bántom meg ha azt
mondom hogy a konyhát már leginkább én viszem, de jobb lenne ha találna egy
másik állást közelebb és lehetőleg kevesebb órában, hogy több időt tölthessünk
együtt. Sajnos most elég kicsi a kereslet gyógyszerészek iránt, bár mintha épp
most kezdene megélénkülni a piac, mindenestre egyelőre marad ahol van és majd
meglátjuk mit hoz a jövő.
Szeptemberben volt egy éve hogy az új munkahelyemen kezdtem
Leedsben, ez idő alatt sokat tanultam, igyekeztem képezni magam és sikerült
megbarátkoznom a gondolattal, hogy egy hatalmas vállalat, nagy irodájában
dolgozok, milliárdos projekteken, több száz emberrel egyetemben. Nehéz nem úgy
látnom, hogy csak egy kis csavar vagyok a gépezetben, de hasznossá teszem magam
a feladatokon amiken dolgozok, kapcsolatokat építek mérnöktársaimmal, illetve
kérdezek, kételkedek és hallatom a hangomat ha szükséges. Az első év mindig a
betanulás időszaka, remélem jövőre nagyobb kihívást jelentő feladatokat kapok,
szeretnék végre egy közúti híd tervezésében részt venni, amire kaptam is
ígéretet.
Ilyen sok munka mellett, hogyan is néz ki egy napunk:
6:00 csörög a vekker telefon, amit általában
kinyomunk és visszaalszunk. Azért lassan ideje felkelni, Judit hajat mos és
megreggelizünk a konyhában. Az utóbbi időben ellustultam és sokszor Judit ad
nekem telefonos ébresztőt a földszintről, hogy végre kiverjen az ágyból.
Régebben korán, fél hét körül indultam, hogy elkerüljem a csúcsforgalmat, jó
lenne visszarázódni.
7:00 Ha még nem kelt fel, ideje Barnit is felébreszteni, hogy
Judit vagy én felöltözesse és megreggelizzen gyorsan még valamit mielőtt a
bölcsibe indul. Én közben elkészülök és autóval elindulok munkába.
7.25 Judit és Barni indul a bölcsibe, a cél hogy félre oda
érjenek, mert akkor nyitnak és nincs sok idő…
7:52-kor már a peronon kell Juditnak állnia, hogy elérje a
vonatot. A bölcsitől a vasútállomásig 5-6 km, elvileg 12-15 perc autóval, de
még le is kell parkolni a több szintes parkolóházban. Ha kicsit megcsúszik, akkor
egy hatalmas sprinttel (amit Usain Bolt is megirigyelne) éri el a reggeli
vonatot. Ennyit a frizuráról.
8:30 Ekkor nyit a patika Doncasterben, én addigra már a
munkahelyemen vagyok és vadul dolgozok, illetve túl vagyunk Eduarddal, a román
cimborámmal az első kávészüneten.
17:00 Gyorsan eljön a délután öt óra, Judit meg sem állt
egész nap, ha laza napja van, talán belefér egy negyedórás kávészünet. Nekem
azért nem annyira feszítettek a hétköznapok, de akármi történik ekkor el kell
indulnom Barniért a bölcsibe. Volt hogy felálltam egy megbeszélésről, hogy
indulnom kell és nem volt semmi gond. Sietek az autóhoz, majd végig az
autópályán igyekszem megkeresni a leggyorsabb sávot. Ha minden jól megy akkor
20 perc alatt a bölcsinél vagyok, de néha előfordul dugó is akkor annak a
többszöröse is lehet. Szerencsére eddig egy kezemen meg tudom számolni hányszor
nem értem oda a 6 órás zárásra és ha minden kötél szakad Judit is fel tudja
venni fél hétkor.
18:00 Általában már otthon vagyunk Barnival és épp a kabátot
meg a cipőt próbálom róla leimátkozni, valahogy így:
- Barni, vedd le a cipőt.
- Barni nem veszi le a cipőt!
- Barnabás, gyere, kezet mosunk,
aztán játszunk.
- Barni nem mos kezet!
- De addig nem tudunk játszani!
- NEM! (Közbe rugdossa a falat.)
- Ne rugdosd a falat!
- (Nevet és folytatja)
- Gyere, ragasztunk
matricát/hallgatunk CD-t/gyurmázunk.
- (Fekszik a lépcsőn és nem mozdul)
- Na jó, én kezet mosok és megyek a
konyhába készítem a vacsorát.
(Nagy nehezen jön és elkezdi vízzel teleengedni a
csapot. Megmosom a kezét és néha elzárom ki ne folyjon, aztán megunom és hagyom
had árassza el a WC-t.)
Valahogy így zajlik mostanában a hazaérkezésünk, ez a
jelenet kis változtatásokkal 10-15 percig tart. Néha a boltba is elmegyünk együtt, ha előtte nem volt időm
berohanni és kell valami. Egyre otthonosabban érzi magát és néha elszalad és
otthagy, aztán hajkurászhatom. Vagy gondol egyet és lefekszik a földre, mert
nem hagyom hogy levegye az összes DVD-t és tizenötödször is végignézze.
Szerencsére hisztizni nem nagyon szokott
hogy szeretne valamit, ilyenkor meg igyekszem bevetni a rábeszélő készségemet
hogy kelljen fel és addig is félrehúzom
hogy ne kelljen mindenkinek átlépnie rajta.
18:25 Judit végre hazaér a munkából. Előtte még igyekszem
előkészíteni a vacsorát ami vagy előző este készült, esetleg hétvégén, vagy
gyorsan összeütök valamit. Aztán leülünk az asztalhoz és megvacsorázunk,
beszámolunk a napi eseményekről és kikérdezzük Barnit ki volt a bölcsiben,
mivel játszott, aludt-e, ilyesmik.
19:30 A vacsora végeztével indulunk az emeletre és kezdődik
a fürdetés. Valamelyikünk még gyorsan eltakarítja a romokat (szerencsére Judit
addig rágta a fülemet hogy most már van mosogatógépünk) és megmelegíti
cumisüvegben a tejet. Barni nagyon szeret pancsolni és játszani a kádban, néha
alig lehet kirobbantani. Aztán köntösben felfekszik az ágyunkra és míg megissza
a tejet addig olvasunk mesét (az egyikünk, a másik meg általában addig alszik).
Utána még néha birkózunk, meg ugrál az ágyon míg mi megpróbáljuk a pizsamát
ráadni. Kisebb rábeszélés után jön a fogmosás - bevetjük a
Télapót/Jézuskát/Nyuszit illetve hogy a fogmosós könyvben a majom is milyen
szépen mos fogat -, aztán fekvés. Kapunk mindketten két finom cuppanós puszit,
aztán zsupsz a kiságyba.
20:30 körül, elcsendesedik a ház, mi még lemegyünk és
előkészülünk a másnapra: szendvicset csinálunk, kiteregetünk, Judit vasal, én
főzök, zenét hallgatunk, internetezünk, stb. Szépen lassan mi is
elcsendesedünk, lezuhanyzunk aztán lefekszünk hogy pihenjünk, mert másnap
kezdődik minden elölről.
Azért nem csak a dolgos hétköznapokból áll az életünk. A
hétvégéket igyekszünk tartalmasan tölteni: kirándulunk, várost nézünk,
pihenünk, feltöltődünk élményekkel, barátokat látogatunk vagy épp ők jönnek
hozzánk. Rengeteg mindenben volt részünk az elmúlt évben, erről álljon itt egy időrendi képes összeállítás, a képaláírásban pedig megpróbálom egy kis háttértartalommal
megtölteni a látottakat.
A sok élmény mellett, sajnos arról is meg kell emlékeznem, hogy
két nagyon kedves családtagunkat is elveszettük 2016-ban. Októberben Papuska,
majd decemberben Keresztapa távozott el tőlünk. Mindig nagy tisztelettel
beszéltek egymásról, sok közös témájuk volt és mikor találkoztak rögtön
megtalálták a közös hangot. Nehéz elfogadni hogy már nincsenek velünk és mikor
Vásárhelyre vagy Biharugrára megyünk már nem ölelhetjük meg őket. Nagyon fognak
hiányozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése