Barnabás két éves

  Pár nappal előre hoztuk a nagy nap második évfordulóját – hogy repül az idő -, de nem is csak születésnapot ültünk, hanem egyből egy egész hétvégén át folyt a vígasság.

  Persze Barnabás mit sem sejtett, így volt nagy meglepetés mikor szombaton a kiadós reggeli után hatalmas tortaevést csaptunk. Az ünnepelt nagy élvezettel kanalazta be a keresztanyja által készített mennyei sajttortát. Miután a pocako(ka)t megtöltöttük, elindultunk a Yorkshire Widlife Parkba, ami egy hatalmas vadaspark 45 percnyi autóútra tőlünk, tele egzotikus állatokkal. Nem tudom hogy mert csak elszundikált útközben vagy tényleg ennyire megilletődött, de Barnit az első órában le sem tudtuk tenni, végig a nyakunkban csimpaszkodott mint egy kis majom (teljesen asszimilálódott). Pedig először a rókamangusztákat és mongúzokat néztük meg, akiknél ártatlanabbnak látszó kisállatokat nehezebb találni, bár az igaz hogy utána az oroszlánok következtek. Amikor távolabb mentünk az állatok királyától, kinyílt a csipája a kisfiúnknak és eleresztett egy halk „vroaaar”-t, azonban ha közelebb léptünk mindig inába szállt a bátorsága. Azután a törpe kenguruk következtek, ott már hajlandóságot mutatott arra, hogy a saját lábán közlekedjen, sőt annyira felbátorodott hogy  meg is akarta simogatni őket, csak túl messze voltak a korláttól. Innentől már nem volt baj, nagy élvezettel fedeztük fel a vadasparkot, ismerkedtünk meg az állatokkal, végül pedig jót mókáztunk az idén megnyitott szuper játszótéren. Már majdnem zártak mire az egész parkot bejártuk és elmondhatjuk hogy csodálatos napunk volt, az időjárás is kegyes volt hozzánk, még kicsit napozhattunk is míg Barni csúszdázott.

  A vasárnap már nem volt ilyen izgalmas, de jót sétáltunk a csatorna partján. Barnabás alig tudott betelni a part mentén kikötött ladikokkal, végig azt ismételte hogy „hajó, hajó” vagy ha megláttunk valamilyen úszó vízimadarat „hattyú, hattyú”. Kezdetben a hátamon vittem és nem nagyon mutatott hajlandóságot arra hogy ő is szeretne túrázni,de mikor már kezdtem fáradni, letettem és egy jó darabon mellettünk sétált. Persze neki sokkal fárasztóbb tartani velünk a lépést, inkább futkározott előttünk, így a visszafele utat már újra a hátamon bóbiskolva tette meg.