2020. október 31., szombat

Kirándulás Londonban

 Mikor nyáron Budapesten töltöttünk egy hétvégét Judittal, észrevettük hogy milyen kevés a külföldi turista. Természetesen tudtunk a beutazási korlátozásokról de valahogy csak akkor tudatosult bennünk. Ez adta az ötletet hogy menjünk el Londonba, hisz akkor ott se lesz akkor tömeg, ráadásul Lidivel még nem is voltunk, pontosabban akkor még Judit pocakjában volt. Szeptember közepére tűztük ki az utazást, sikerül kedvezményes áron vonatjegyet és szállást találnunk.

Pénteken iskola és munka után indultunk, nem kellett sokat várni és már mindannyian majszoltuk a kis elemózsiánkat a vonaton. Nincs ebben semmi meglepő, a családi krónikások szerint nem először fordul elő hogy valaki már Tatabánya előtt nekilátott a rántott csirkés szendvicsnek. Mi is követtük ezt a hagyományt, de közben újakat is teremtettünk. Tudniillik mikor este fáradtan a szállodába értünk, még haraphatnékunk támadt és engedélyeztük a gyerekeknek hogy az ágyban chipset egyenek és rajzfilmet nézzenek a tévén. Végül is vakációzunk vagy mi a szösz...

Úgyis szombaton sok energiára volt szükség, hisz egy nagy sétát terveztünk amelynek során meglátogattuk a  legtöbb belvárosi látványosságot. Korzóztunk a Temze déli partján, elhaladtunk a a Globe Színház, a Millenium Híd, a London Eye mellett, majd következett a Big Ben (ami most fel van állványozva), Buckingham Palota, Wellington Emlékmű. Majd következett a nap csúcspontja, az ország legnagyobb, két emeletes Lego boltja. Hogy teljes legyen az öröm, vacsorára pizza volt és összeállítottuk a friss szerzeményeket. Aztán volt megint ágyból tévézés, megterveztük a másnapi programot majd mindenki hamar kidőlt.

Másnapra nem akartunk nagyon bonyolult programot, hisz időhöz voltunk kötve, el kellett érni a vonatunkat 5 órakor. Megreggeliztünk a szobánkban, majd elhajóztunk a Towerhez. A várban látszott igazán mennyire megcsappantak a turisták, a koronázási ékszerek előtt mindig hosszú sorok kígyóznak de most simán be lehetett sétálni. A gyerekek is érdeklődve nézték végig a kiállításokat és volt lehetőségük az udvaron levezetni a fölös energiáikat. Volt még egy kis izgalom a vasútállomáson, de szerencsésen hazaértünk és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Reméljük a képek is visszaadnak ebből valamennyit.


        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése