Kevés duma, sok kép azaz összefoglaló a nyárról.
Nem elírás, idén májusra esett a nyár. Egy hónapig hét ágra sütött a nap, szinte nem is volt eső, a meteorológiai szolgálat fennállásának legnaposabb hónapja volt (még Yorkshire-ban is). Sok időt töltöttünk a szabadban: a kertben ebédeltünk és vacsoráztunk, a parkban sportolunk, fociztunk, futkároztunk és amint a karanténszabályok megengedték elmentünk egy közeli tóhoz biciklizni.
Június
9.-én végre újra megnyitott az iskola ami nagy könnyebbséget jelentett az otthonról dolgozásban. Csak bizonyos osztályok (előkészítő, első és hatodik) mentek vissza és kisebb maximum 12 fős csoportokra osztották a gyerekeket. Barninak már nagyon hiányoztak a kis pajtásai, nem volt semmi gond a visszarázódással. A tanítást is nagyon élvezte, egyre többet mesélt arról hogy mit tanultak és sok munkáját hazaküldték - gondolom hogy ne az iskolában gyűjtsék. Tanultak a szemétfeldolgozás fontosságáról és hogy mennyire rossz az óceánoknak a műanyag, készítettek kínai mintás lampiont és kincses kalóz térképet.
Ezzel egy időben a bölcsi is el kezdte fogadni a gyerekeket, de úgy döntöttünk hogy Lidi csak két napot jár az eddigi négy helyett. Így pénteken otthon voltunk kettesben mikor Judit dolgozott, de nem zavart a munkában, nagyon ügyesen eljátszott és sikerült kialakítottunk egy napi rutint ami mindkettőnknek megfelelt. A játékot néha megszakítottuk egy kis nassolással, én addig kávéztam és ebéd után még sikerült rábeszélnem egy alvásra (bár azóta erről teljesen leszokott).
A tanév gyorsan véget ért, csak öt hetet járt Barni suliba és kitört a nyári szünet. Gyönyörű 'bizonyítványt' hozott haza, a tanító nénik ódákat zengtek róla, például hogy "bárcsak minden évben 30 Barni járna az osztályba". Nem tagadom, elhomályosodott a tekintetem mikor elolvastam az értékelést, nagyon büszkék vagyunk a kis(nagy)fiúnkra.
A koronavírus korlátozások enyhítésnek köszönhetően el tudtunk menni egy hosszú hétvégére Észak-Walesbe. A gyerekek állandóan kempingeset játszanak, bungit építenek a kanapén viszont ezen az éghajlaton valahogy ódzkodunk a sátrazástól ezért a középutat választottuk. A semmi közepén egy kis fából épült manóházat béreltünk amiből gyönyörű kilátás nyílt a zöld dombokra, a gyerekek kedvükre szaladgálhattak és sározhatták össze magukat az udvaron (hogy felejthettük el a gumicsizmát?!) miközben nem kellett lemondanunk az alapvető kényelmünkről, mint az ágy, tusolás és a reggeli kávé. Mivel a Llyn félsziget legnyugatibb csücskébe voltunk, 15 perc autóútra megtalálható volt minden amit szerettünk volna: strand ahol homokvárat lehetett építeni és sárkányt reptetni, halászfalu ahol fish and chipset ettünk és persze végtelen sziklákkal csipkézett tengerpart ahol kedvünkre túrázhattunk és magunkba szívhattuk csodás tájat. Mindannyian egyetértettünk hogy nagyon jól sikerült a nyaralás, a hosszú összezártság után hatalmas felüdülés volt kimozdulni és új élményeket szerezni. Mindemellett nagyokat aludtunk, mi is a gyerekekkel egy időben feküdtünk. A bor amit arra vittünk, hogy majd a teraszon elkortyolgatjuk miközben a csillagokat nézzük, érintetlenül került haza.
Alig hittük el mikor végre 14.-én felültünk a repülőgépre hogy ilyen hosszú idő és várakozás után tényleg utazunk Magyarországra. Tele voltunk izgalommal és persze félelemmel de már alig vártuk hogy újra lássuk a családunkat.
Már előre elkönyveltük hogy két hetet Tatán töltünk a házba vesztegzár alatt, de a szerencse - vagy a kiszámíthatatlan magyar bürokrácia - mellénk szegődött és sikerült négy nap alatt kiszabadulnunk. Köszönhető ez annak hogy a gyerekekre nem vonatkozott a karantén és hogy elfogadták az angliai koronavírus tesztünket, amit csak egy másodikkal kellett megtámogatni, amit Oroszlányban csináltattunk meg. Nem mondom hogy minden ment zökkenőmentesen, de megoldottuk és így kinyílt a világ, több mindent tudtunk csinálni a nyaralás során. Judittal megszöktünk egy hétvégére turistáskodni Budapestre, majd gyerekestül-nagyszülőstül ellátogattunk a Állatkertbe, elbicikliztünk egyszer Dunaalmásra és még pizzázni is eljutottunk. De persze a legjobb hogy együtt voltunk, beszélgettünk, esténként társasoztunk, a gyerekek pedig sokat hintáztak és nagyokat pancsoltak. Én simán ellettem volna két hetet karanténba is ha úgy alakul.
Mikor visszajöttünk, Barni még egy hetet itthon volt velem, aztán 8.-án elkezdődött az iskola. Kezdünk visszarázódni a dolgos hétköznapokba, miközben igyekszünk kihasználni hogy továbbra is szép idő van. Hónapok óta tervezzük és végre minden összejött így felpakoltuk a bicikliket az autóra és elmentünk a Sherwoodi erdőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése