Az elmúlt hét mindkettőnk számára új kihívást jelentett.
Dani hétfői munkakezdése után szerdán végre én is elkezdhettem dolgozni a
közelünkben lévő kis patikában.
Mint azt az előző híreinkben is említettük, a gyógyszertárban
nem volt állás meghirdetve, szálláskeresésünk alkalmával bukkantunk rá. Az angliai gyógyszerész állásajánlatok sajnos
kikötik a három-hat hónapos angol patikai gyakorlatot, így gyakornoki esetleg
önkéntes munka felöl érdeklődtem a gyógyszerésznél. Ő segítőkészen azt
válaszolta, hogy szívesen megmutatja nekem, amit az itteni rendszerről, patikai
etikáról tudni kell. Sajnos fizetést nem tud adni, mivel pár hónapja nyitotta a
gyógyszertárat, a forgalom még csak most kezd beindulni.
Megbeszéltük, hogy keddtől péntekig fogok dolgozni, reggel
tíztől délután három óráig. Nagyon hasznosnak tartom az ott töltött időt. Barry,
a gyógyszerész türelmesen és érthetően igyekszik mindent elmagyarázni. A Lockwood Pharmacy reggel nyolctól éjfélig
van nyitva. Barry a szintén gyógyszerész testvérével vezeti a gyógyszertárat,
de az orvos testvére és a gyógyszerészhallgató unokaöccse is besegít. Az
asszisztens hölgy, Vivien (Viv) is nagyon kedves, vidám természetű, segítőkész.
A forgalom egy részét a gyógyszer házhozszállítás teszi ki. A receptek
háziorvosoktól való begyűjtése egyrészt
a gyógyszerszállító, másrészt az asszisztens feladata. A szolgáltatások közé
tartozik továbbá a gyógyszerek kiadagolása egy hétre előre. Ha a beteg igényli
ezt is házhoz viszik ingyen. Napról-napra több mindent bíznak rám, igyekszem
minden munkafolyamatba bekapcsolódni.
A patikai rendszer természetesen különbözik az otthonitól. Amit már eddig is
tudtam, hogy nincs magisztrális gyógyszerkészítés, a beteg csak gyári
készítményt kap. Az öltözékemnél csak annyi kikötés volt, hogy ne farmerben
legyek, hanem valami elegánsabb nadrágban és ingben. A gyógyszer ártámogatási
rendszer is eltér a magyartól. A magyarországi rendszerhez képest alapvető
különbség, hogy a britek a gyógyszertárakban nem az egyes gyógyszerek árát
fizetik, hanem mindenért egy egységes- tulajdonképpen recept-kiváltási – árat (7,40
font). A gyógyszerekkel kapcsolatos hozzájárulás megfizetése alól mentesül aki:16
éven aluli gyermekek, és 18 éves korig a továbbtanulók; 60 év felettiek; alacsony
jövedelműek, munkanélküliek; terhes nők és olyanok, akik 12 hónapon belül
szültek; bizonyos betegségekben és rokkantságban szenvedők. Sajnos - amivel
szintén tisztában voltam - nagyon sok a heroin függő, a leszoktatásra
használatos metadon és egyéb gyógyszerek kiadása a gyógyszertárban történik,
Magyarországon drog addikciós központokban.
Remélem a Lockwood Pharmacy amellett, hogy gyakorlatot ad jó referenciám
lesz. Talán segítséget is fogok kapni a további munkakeresésemhez.
Sziasztok!
VálaszTörlésNagyon szépek a fotók, s a leírások is nagyon mozgalmas napokról szólnak.
Itthon angliai idő van, napot alig látunk hetek óta. Csendesen készülődünk karácsonyra, diák gyerekeink pedig a vizsgáikra.
Blog készítő technikám tovább fejlődött, újabb teremtményemet ajánlom figyelmetekbe:
http://tataifozoklub.blogspot.com/
További szép napokat! Zsusza