Magaslati levegő

  A múlt hétvégén hallgattunk az időjósokra, akik hóviharokat és kemény mínuszokat ígértek és bezárkóztunk otthon egy hónapra elegendő hidegélelemmel. Mindössze fél centi hó hullott, az is szinte rögtön elolvadt, ezért tegnap már nem hagytuk magunkat becsapni és elindultunk igazi havat keresni a közeli hegyekben.

  Judit egyik munkatársának az ajánlására a Dovestone víztározó felé vettük az irányt, ami körül gondosan kiépített gyalogút vezet, ezért családi kirándulások, futók és kutyasétáltatók kedvelt célpontja. Persze nekünk nem állt szándékunkba ilyen könnyen megúszni és kíváncsiak voltunk milyen lehet ez a hatalmas víztömeg madártávlatból. A séta a vasútállomástól felért egy bemelegítéssel, majd a tavat félig körbesétálva vettünk egy jobb kanyart és elindultunk hegynek felfele. Ahogy egyre magasabbra kaptattunk, csökkent a növényzet és lett sziklásabb a táj. Helyenként csak óvatosan botorkálva tudtunk haladni a keskeny gyalogösvényen, mert a hó megolvadt és jéggé fagyott a köveken. Utunk során több érdekes vízműtárgy mellett is elhaladtunk és láthattuk hogyan igyekszik az ember megzabolázni a természetet. Első pihenőnket is egy a magasból lezúduló víz elvezetésére szolgáló surrantó mellett költöttük el, majd a felette átívelő kis hídon átkelve folytattuk utunkat. Sokáig nem találkoztunk senkivel csak birkákkal, majd a hegytető környékén futottunk össze pár elvetemült figurával (az egyik rövidnadrágban volt).

   Felérve a csúcsra csodálatos természet alkotta sziklaszobrokat és a környező hegyek gyönyörű látványát találtunk. A hegygerincen indultunk tovább, meg-megállva fényképezni és nézelődni. Néhol – hasonlóan az előző túránkhoz – patakocskák keresztezték utunk, fűcsomókon és köveken egyensúlyozva próbáltunk átugrálni felettük (több-kevesebb sikerrel). Egyik helyen muszáj volt letérnünk az ösvényről, mert annyira jegesnek és meredeknek ítéltük, így tettünk egy kis kitérőt, de már nem sikerült visszakeverednünk az eltervezett túraútvonalunkhoz. Igazából nem is nagyon bántuk, hogy lerövidítettük a végét, alaposan elfáradtunk, ráadásul a bakancs is feltörte a lábam, ezért hamarosan ereszkedni kezdtünk és visszatértünk az aszfaltozott útra. Ideje volt visszafordulni, úgyis el kellett még bicegnünk a vasútállomásra, ahol a vonat indulásáig megmelegedtünk egy pubban (megint a Vasúthoz címzett kocsmában, gondolom ez a leggyakoribb pub név Angliában).

  Huddersfieldben még elintéztük a heti bevásárlást, majd csomagokkal megpakolva hazavánszorogtunk, kifacsarva testünkből minden energiát, így a főzés fáradságos munkáját a közeli indiai büfére hagytuk.

  Ezek után nem csoda, hogy ma izomlázzal ébredtünk így pihenünk: Judit tanul, én blogot írok és feltöltöm a képeket. (Képek) 

(A túra egy részét a mobiltelefonom helymeghatározó rendszere és egy program segítségével sikerült térképen rögzítenem, bár a végére lemerült az akkumulátor. Ezek alapján körülbelül 20 kilométert túráztunk és 550 méter magasan is jártunk. Térkép (A piros pontra kattintva láthatók a további statisztikák, remélem működni fog.))

Tavaszváró, nárcisz az ablakunkban