Elmaradás

  Sok idő telt el az utolsó bejegyzésünk óta, mentségünkre legyen mondva az elmúlt hétvégéken nagyon elfoglaltak voltunk. Úgy érzem ha most nem kerül fel valami a blogra az elmaradásunk behozhatatlanná válik. Ezért igyekszem összefoglalni az elmúlt hetek történésit röviden, sok képpel kiegészítve. (képek)

  Február 29-én hazarepültünk, hogy pár napot a családunkkal tölthessünk, hiszen az ünnepek alatt erre nem volt lehetőségünk. Már régóta izgatottan készültünk erre az eseményre, mindenki kérdezgette mit főzzön, mit szeretnénk visszahozni, mi hiányzik a legjobban. Elmondhatom, hogy lesték minden kívánságunkat, jó volt újra látni és beszélgetni szeretteinkkel, nagyon jól éreztük magunkat. Egy szempillantás alatt vasárnap délután lett és újra Ferihegyen várakoztunk, de még sokáig fogunk az otthoni élményekből erőt meríteni és táplálkozni (szó szerint, hiszen a bőrönd tele volt lekvárral, kolbásszal, csokival és pálinkával).

  Kissé nehéz volt újra visszaállni a régi kerékvágásba, de feladatok nem engedték, hogy ezen morfondírozzunk. Visszatérésünk utáni első szombaton áthívtuk a cseh lakótársainkat, Veronikát és Ondrejt hogy megkóstolják az Andor bácsi-féle pálinkát. Nagy sikere volt és rögtön előrukkoltak a nagyapa almapárlatával, így teljes egyetértésben beszélgettünk hosszú órákon át, míg már majd leragadt a szemünk. Másnap sokáig pihentünk, de a tavaszi napsütés túrázásra hívogatott, ezért a zöldellő dombokon át elsétáltunk Linthwaite-be, majd a csatornát követve jöttünk haza.

   Nemzeti ünnepünket kétkezi munkával tettem emlékezetessé, overallba bújtam és egész nap a gyárban segédkeztem. Egy gyalogos felüljárót állítottunk össze, a már elkészült hegesztési egységek egymáshoz illesztésével. Nagyon érdekes volt látni mennyi mindenre kell figyelni - mind a tervezésben, mind a kivitelezésben - és hogy a mérnök körültekintő munkája milyen sokat segíthet a gyártásban. Bár ennek a hídnak a tervezésében nem vettem részt, sok ötletet merítettem, amiket a későbbiekben hasznosítani tudok. Emellett ez a nap szinte kikapcsolódás volt, hogy nem a megszokott környezetben kellett dolgoznom és a munkásokkal is összeismerkedhettem. Azt csak remélni tudom, hogy több hasznomat vették, mint amennyit láb alatt voltam.

   Az elmúlt időben kezdett egyre jobban hiányozni a kosárlabda és meccsnézéssel már nem tudtam elnyomni ezt az érzést. Elhatároztam, hogy ezen a héten mindenképpen elmegyek játszani és pont kapóra jött, hogy az egyik csapat péntekre nyílt edzést hirdetett. Eddig azért ódzkodtam elmenni ehhez a társasághoz, mert a város túlsó felén van és nem voltam benne biztos, hogy munka után odaérek. Ehhez képest én voltam az első a teremben, így elbizonytalanodtam, hogy jó helyen járok-e. Aztán lassan kezdtek beszivárogni a kosarasok és hamar beigazolódott a sejtésem, hogy én leszek a legsápadtabb. Egyetlen újoncként nehezen ment a játék, fél év kihagyás után ritkán találtam a gyűrűbe, ráadásul az ellenfelek gyorsabbak, erősebbek és ügyesebbek voltak. A játék stílusa is más volt mint amihez hozzászoktam, kevesebb passz, több zsákolás és egyéni megoldás, az egész inkább az utcai kosárlabdához hasonlított. A végére úgy éreztem egy lépést se tudok már megtenni, de pár hét múlva talán már jobban fog menni, most ebből próbálok motivációt meríteni. (csapat honlapja, videó)

  A szombati ebédre áthívtuk Goshát és Robertet (lengyel barátaink Manchesterből), mivel régóta emlegették, hogy nagyon szívesen megnéznék már Huddersfieldet. A menü palóc levesből és túrós tésztából állt; szerintem a leves különösen finom volt, Judit nagyon kitett magáért. A délutánt beszélgetéssel töltöttük és már majdnem besötétedett mire észbe kaptunk, hogy a városból még semmit se láttunk. Még elkalauzoltuk őket a Beaumont Parkba, majd a belvárosba is megmutattuk a nevezetesebb épületeket, mielőtt hazaindultak.

  Hétfőre Veronika meghívott minket egy fotókiállításra, amit az egyik jótékonysági bolt nevében szervezett, ahol önkéntesként dolgozik. A fotókon nyomon követhettünk két anyát, hogyan adtak életet gyermeküknek Ghánában. A képek apropóját az adta, hogy 2007 óta ingyenes orvosi ellátás jár az ottani kismamáknak, de nagyon sokan nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, mivel az emberek fele több mint egy órányi utazásra lakik a legközelebbi kórháztól. Ráadásul az egészségügyi ellátás évtizedekkel van elmaradva az európai színvonaltól és gyakorlatilag mindenből hiány van a szakemberektől a kötszerig, így nagy szükség lenne további segítségre a brit kormánytól. Az est folyamán három Huddersfieldben tanuló ghánai fiataltól hallhattunk megindító történeteket az ottani körülményekről, (szomorú) tapasztalataikról. A rendezvényt kötetlen beszélgetéssel és az asztalokon tálalt ropogtatnivalók elfogyasztásával zártuk. (fotókiállítás videó)

  Az elkövetkező hétvégékre már több programunk is van, de ezekről igyekszünk majd hamarabb beszámolni.