Liverpool

  A húsvéti ünnepeket Liverpoolban töltöttük a barátainkkal. Mivel itt már nagypéntek is munkaszüneti nap volt, ezért már aznap útra keltünk és vasárnap délutánig róttuk a város utcáit és múzeumait. Ennek ellenére úgy érzem, hogy még rengeteg mindent nem láttunk és muszáj lesz visszatérnünk ebbe a nyüzsgő és látványos városba, ami rövid angliai tartózkodásunk során eddig a legjobban tetszett.

  Liverpoolt a hajózás tette gazdaggá és híressé, azonban 70-es 80-as években itt volt a legnagyobb a munkanélküliség, mivel a konténeres szállítás megjelenésével a dokkok elavulttá váltak és egyre kevesebb kétkezi munkásra volt szükség. A megújuláshoz nagyszabású beruházásokra volt szükség, a város több része, főleg a vízparti negyedek az UNESCO Világörökség részét képezik 2004 óta, az Albert Dock vöröstéglás durva épületeiben mára bárok, éttermek és kiállítótermek kaptak helyet. A belváros felújításával és új múzeumok építésével, Liverpool elnyerte, hogy 2008-ban Európa kulturális fővárosa legyen így napjainkra a turizmus vált a város gazdaságának egyik fő húzóerejévé.

  Mi is igyekeztünk rövid tartózkodásunk során minél több kiállítást megnézni. Meglátogattunk a nemrég átadott Liverpool Múzeumot, ahol a település történelmét, alakulását nevezetességeit, hírességeit és hétköznapi életét mutatták be. Végigjártuk a Tengerészeti Múzeumot, ahol a hajózás fejlődésébe és 2. világháború tengeri ütközeteibe nyerhettünk betekintést. Emellett a Titanicról is volt egy időszakos tárlat a 100 éves tragédia apropóján, mivel a hajót Liverpoolban építették és a legénység jelentős része is innen származott. Legjobban talán a World Múzeumot élveztem, ahol több szinten a természettudomány különböző ágaival ismerkedhettünk meg, a bogaraktól, halaktól, emlősöktől kezdve, a csillagászaton át, a dinoszauruszokig (ezen a részlegen 15-20 éve egy egész napot is el tudtam volna tölteni). Végül Liverpool talán legnagyobb attrakciója vagyis a Beatles Múzeum kimaradt, sőt még a Cavern Klubba (innen indult az együttes) se jutottunk be, de ez is csak azt erősíti, hogy ide még vissza kell térnünk egyszer.

  Persze a sok gyaloglásban elfáradt a csapat és meg-megpihentünk egy kávé vagy sör erejéig. Elfogyasztottam az első steakemet is, nem kockáztattam és jól átsütve kértem, de van egy olyan sejtésem, hogy lehet ezt jobban is csinálni. A szállásunk a Liverpool öböl túloldalán volt, közvetlenül a tengerparton, Wallasey városkában. Így a nagyvárosi mellett a vidékies életérzésbe is belekóstoltunk, sétáltunk a tengerparton, kagylót gyűjtöttünk és beültünk a móló melletti kis kávézóba egy igazi angol reggelire (tükörtojás, bundás kenyér, bab, szalonna, grillezett paradicsom, black pudding ami olyan mint a véres hurka csak kicsit ízetlenebb, virsli, vajas pirítós és tea).

  Múlt szombaton egy meglepetés bulira voltunk hivatalosak. John (nem a főnököm, nem is az üzemvezető, hanem egy harmadik) nyugdíjba vonul, ezért Slaithwaitben egy thai étteremben gyűltünk össze egy búcsúvacsorára és ünneplésre. Szinte mindenki eljött a gyárból is és mivel az oldalbordák is hivatalosak voltak az összejövetelre így 50 fősre duzzadt a társaság. Jó alkalom volt, hogy új embereket ismerjünk meg és olyanokkal is elbeszélgessek, akikkel munkaidőben nem tudok. Pont Clark ült velem szemben a vacsoraasztalnál,akiről tudtam hogy édesapja magyar volt és most alaposan kifaggathattam. Elmesélte hogyan töltötte gyermekkora nyarait a szegedi és vásárhelyi strandon, mennyire szereti a krumplis tarhonyát és hogy sajnálja hogy nem tanult meg magyarul.
Ott volt Graham is - Wendy férje - aki nagy futó így Judittal hamar megtalálták a közös hangot és felajánlotta, hogy majd elmennek együtt futni a környékben. Kiderült, hogy a szomszédos városokban van több koncertterem is ahol helyi zenekarok szoktak fellépni és érdeklődésemre megegyeztünk hogy majd meghallgatjuk valamelyiket. Ezek mellett megtudtam ki motorozik a csapatból, ki hogy bírja a sört és pár pletykával is gazdagabb lettem. Kellemes este volt, kár volt izgulni előtte, mindenkivel hamar megtaláltuk a közös hangot.

  Ezen a hétvégén megejtettük az első lakásnézésünket, mivel az elkövetkező 1,5-2 hónapban szeretnénk saját bérleménybe költözni. A végső lökést ezen elhatározásunkban az adta, hogy a múlt héten új lakótársat kaptunk Polly személyében, aki az egyik emeleti szobát vette birtokba a macskájával. Hannah keresett egy másik lakót - bár minket nem kérdezett meg ez ügyben - mivel úgy döntött, hogy hosszabb időre hazaköltözik idősödő szüleihez. Polly helyes, értelmes, egyetemista 40-es hölgy, akivel jól kijövünk, de már alig várjuk hogy csak a mienk legyen egy lakás.

  Szombaton egy nagyon frekventált helyen fekvő épületben (közvetlenül a vasútállomás mellett) néztünk apartmanokat, amiket állítólag két éve újítottak fel. Ennek ellenére nagyon lepukkant állapotban és mocskosan találtuk őket, az internetes hirdetésben található képekkel még csak köszönőviszonyban sem voltak. Mégse volt elvesztegetett idő amit ott töltöttünk mivel az ingatlanügynök nagyon készségesen válaszolt kérdéseinkre és adott tanácsokat. Valószínűleg a legjobb taktika, ha nem sietjük el költözést és kivárjuk az „álomlakást”. Még keddre van egy időpontunk egy másik társasházban és úgy jósolom az elkövetkező időkben még lesz néhány. (képek)