Liverpoolt követő két hétvégén ki se
mozdultunk otthonról és már nagyon szerettünk volna elmenni valahova. A
menetrendet böngészve kiderült, hogy York mindössze egy órányira van tőlünk, ezért
azt jelöltük ki úti célnak.
Az elmúlt időben nagyon sokat esett és nem is tűnik úgy, hogy ez hamarosan változni fog. Ennek ellenére reménykedtünk, hogy csak fázni fogunk, de nem ázunk el. Sajnos nem jött be a számításunk így a várost nem annyira tudtuk felfedezni, mivel igyekeztünk fedett helyen menedéket keresni.
A yorki katedrális mellett eltörpül a város összes többi épülete, a város fölé magasodva jó tájékozódási pontot nyújt. A vasútállomásról kilépve mi sem tudtunk ellenállni a vonzásának és rögtön arrafelé vettük az irányt. Belülről ha lehet még lenyűgözőbb. Arányaival, gigantizmusával magával ragadja a látogatót, míg felnézve a 60 méteres toronyba eláll az ember lélegzete. Másfél órán keresztül nézegettük a domborműveket, rózsaablakokat míg el nem fáradtunk és úgy nem döntöttünk hogy megmelegszünk egy pubban. Következő utunk a viking múzeumba vezetett. A IX. század végén Anglia északi részét a viking hódítók tartották fennhatóságuk alatt és Yorkban egy szerencsés véletlen folytán gazdag leletanyagra bukkantak egy ház alapozásánál. Ezek alapján tudták rekonstruálni Jorvik település életét a történészek és ezt mutatta be a kiállítás. Már a bejáratnál tapasztaltuk, hogy furcsa bűz terjeng, kiderült hogy szagokkal igyekeztek még élethűbbé tenni a több mint ezer évvel ezelőtti időket. A másik érdekesség az volt, hogy egy sínen futó kocsiba kellett beülnünk, ami végigvitt minket a falun, amit élethű robotok népesítettek be és leshettük meg a vikingek hétköznapjait. Befejezésképpen egy sokkal hagyományosabb múzeumba, - ami a maga nemében mégis egyedülálló - a világ legnagyobb vasúti múzeumába látogattunk el. Az első sínen futó csilléktől, az első elektromos vonaton át, a Csalagútban száguldó szupervonatig sok mindent láttunk, de csak a kiállítás felén sikerült átrohannunk. Kirándulásunkat estebéddel zártuk az egyik pubban majd hazavonatoztunk. (képek)

A yorki kirándulás után
feltöltődve, sok élménnyel gazdagodva rugaszkodtunk neki a hétnek a munka
ünnepét munkával ünnepelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése