2012. július 23., hétfő

Költözködés - harmadik felvonás

  Július első hétvégéjén beköltöztünk az új lakásunkba. Én ekkor jártam benne először - mivel csak Judit volt korábban megnézni - de meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Azóta se múlt el a varázs, élvezzük új otthonunkat és hogy csak mi magunk vagyunk.
  Már pénteken elkezdtük az áthurcolkodást, Judit szabadnapot vett ki hogy átvegye az ügynökségtől a kulcsokat és előkészítse a terepet. Délután én is csatlakoztam, megtöltöttük a kocsit a cuccainkkal, majd kipakoltuk és hosszú küzdelem árán felcipeltük a másodikra. Bár az apartmant szépen rendbe hagyták, úgy éreztük hogy van még mit takarítani rajta és jobb ha kétszer van áttörölve mint egyszer sem. Hosszúra nyúlt az este, de másnap már a kényelmes franciaágyunkban ébredtünk, a kifeküdt heverő helyett. Szombaton ott folytattuk ahol abbahagytuk, még egyet kellett fordulnunk a kocsival a maradék cuccért és felküzdeni az emeletre. Meglepő hogy az eltelt hónapok alatt, mennyi mindent sikerült bezsúfolnunk abba a kis szobába, amibe eddig laktunk. Szerencsére most már egy egész lakás áll a rendelkezésünkre és mindennek találtunk megfelelő helyet (talán a kosárcipőt kivéve).
  Az elkövetkező hétvégéken látogatók adják egymásnak a kilincset, hogy baráti beszélgetésekkel és nevetéssel töltsük meg a helységeket. (képek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése