Scarborough

  Szinte mióta kijöttünk Angliába, terveztük hogy ellátogatunk Scarboroughba, a tengerpartra. Leginkább Judit volt ennek a megszállottja, gyakran feljött a kérdés: és mikor megyünk Scarboroughba? Persze én is nagyon kíváncsi voltam az angol riviérára, különösen hogy szörfoktatás is van, amit szívesen kipróbálnék. Mindezek után jó apropónak tűnt Judit születésnapja (természetesen a 21.), de mikor kikotyogtam, hogy elutazunk valahova rögtön rávágta, hogy ugye Scarboroughba?! Ennyit a meglepetésről.

  Június utolsó szombatján, "korán reggel" (vagyis nem délben reggeliztünk) útnak indultunk és kb. 2,5 óra autózás után gond nélkül leparkoltunk a tengerparton. Szikrázó napsütés fogadott, szinte már meleg volt, ezért lesiettünk a homokos strandra és megáztattuk a lábunk a 11 fokos Északi-tengerben. Mire visszafele vettük az irányt, hogy elfoglaljuk a szállásunk vihar kerekedett és kénytelenek voltunk behúzódni egy sörre. Mire megittuk kitisztult az ég, de az időjárás ilyen változékony maradt egész estig; heves záporok és napsütéses időszakok váltogatták egymást.

  A szállodánk az északi öböl fölé tornyosuló dombon helyezkedett el és szerencsére a szobánkból is gyönyörű kilátás nyílt a nagy kékségre. Ezután elmentünk felfedezni a várost: megnéztük Anna Bronte sírját, felcaplattunk a várromhoz a hegytetőn, majd leereszkedtünk a déli öbölhöz. Ekkorra már nagyon éhesek voltunk és megkockáztattunk az egyik utcai árustól egy-egy kis adag tengergyümölcsei válogatást: tele kagylókkal, csigákkal, rákokkal. Ízletes volt és egy időre elvertük az éhségünk, így folytattuk kirándulásunk, felfedeztük a csillogó bódékból és játékbarlangokból álló bazársort, gyönyörű kerteket miközben többször eláztunk és végül vettünk egy esernyőt, amit a harmadik széllökés kifordított.
  Vacsorára halat rendeltünk egy kedves kis vendéglőben, de újra csalódnunk kellett a fish and chips-ben (angol sült hal és hasábburgonya), pedig most nem is valami egyszerű kifőzdében ettünk. A bunda vastagabb volt mint a hal maga és tocsogott az olajban. Az ilyen esetek után mindig elhatározom, hogy felhagyok a fish and chips megkedvelésével, de aztán egy gyenge pillanatomban, a forró olaj és sülő hal illatának hatására újra rám tör a vágy, hogy megkóstoljam. És általában minden rosszat egy jó követ, így az eddigi tapasztalataim alapján 50-50 százalék az esélye hogy valami finomat fogok enni: vagy igen, vagy nem.

  Ez a kis közjáték nem szegte kedvünk, de már a nap is közeledett a horizonthoz, a mi lábunk pedig kezdett elnehezedni, így a következő állomásunk a szobánk volt, ahonnan egy pohár bor társaságában figyeltük a naplementét.

 

Simon és Garfunkel is megénekelte Scarborought

  Másnap észak felé folytattuk az utunk, hogy egy kis halászfaluba, Whitby-be tegyünk látogatást, ami James Cookról híres aki itt tanulta ki a hajósmesterséget és innen származó hajókkal és legénységgel indult föld körüli utazásaira. Első utunk az apátsághoz vezetett a dombtetőn, majd körbejártuk a városkát és hajókáztunk egyet. Itt található egy messze földön híres fish and chips étterem is, amit szinte mindenki ismer és egyesek szerint Angliában a legjobb ebben a műfajban. Ennek megfelelően hosszú sor állt előtte és a tömegből is kezdett elegünk lenni,ezért követve egyik kollégám tippjét elautóztunk a Robin Hood's Bay nevet viselő aprócska településre. A legenda szerint egy ideig itt bujkált Robin Hood is - innen a név - de az biztos, hogy egykor a csempészek kedvelt kikötőhelye volt ez a partszakasz. Nagy örömünkre itt csak pár turistán és túrázón kívül nem volt senki, meredek utak és keskeny utcácskák vezettek le az öbölbe, ahol egy pub és pár étterem várta megfáradt vendégeit és itt végül sikerült egy csodálatos, friss halat ennünk, ami az utolsó morzsáig elfogyott. (Szóval a következő alkalommal biztos kifogunk valami ehetetlent.)
   Délutánra elfáradtunk, de sok mindent láttunk ezen a mozgalmas hétvégén, ami a rengeteg élmény hatására többnek tűnt mint két nap. (képek)