Kosáreső Manchesterben

  Mondhatom, hogy egy álmom vált valóra azzal hogy láthattam az amerikai kosárlabda válogatottat játszani. Mióta kosarazom és követem az Észak-Amerikai Profi Ligát, reménykedtem benne, hogy egyszer láthatom élőben ezeket a szuperatlétákat. Persze a nagy kedvencek közül már sokan visszavonultak, de a mostani válogatott is tele van tehetségekkel (persze Kobe Bryanttel ellentétben, én nem hiszem, hogy ez a csapat megverné a 92-es Dream Teamet).
  Manchasterben rendezték ezt az olimpiára felkészítő mérkőzést ahol az amcsik csaptak össze a házigazda angolokkal. A vendégek hamar egyértelművé tették, hogy ki az úr a házban és az első negyed végére már kétszámjegyű előnyre tettek szert. A második negyed elején a hazai csapat még megpróbálkoztak egy hajrával, de aztán teljesen leszakadtak és esélyük sem volt visszakapaszkodni, így a végén 40 pont különbséggel zártak. Bár a második félidőre már inkább egy gálamérkőzéshez hasonlított a játék (vagy egy Harlem Globetrotters meccshez), de így legalább gyönyörű megoldásokon és hatalmas zsákolásokon ámulhattunk.
  Jó hangulatban telt az este, a szünetekben a vetélkedőkkel és táncosokkal hangolták játékra a nézősereget. A közönség ugye fura helyzetben volt szurkolás szempontjából, hisz a többség az amerikaiak miatt váltott jegyet, viszont csak nem szurkolhatott a vendégeknek. Ezért nagyon sportszerűen mindkét csapat szép megmozdulásait tapssal jutalmazták (az amerikaiknak több jutott), de a hazaiak biztatása pár „Védekezz!”, „Gyerünk!” vagy „Luol” (a legjobb játékosuk neve) bekiabálásában kimerült.
  Jól szórakoztunk Manchesterben, érdekes volt újra útba ejteni régi emlékekkel teli helyeket, amik mintha egy másik életben lettek volna (talán így is volt), felfedeztünk pár pubot is, végül hazavonatoztunk. Hogy láttam ezeket a kosárcsillagokat, új motivációt nyertem a további edzéshez és hogy minél jobban játsszak az új csapatomba, amihez nemrégiben csatlakoztam. De erről majd talán egy másik bejegyzésben. (képek)