Vendégsereg II.

  Július utolsó csütörtökén kis húgom repült ki hozzánk, közel egy éve nem találkoztunk, nagyon örömteli volt a viszontlátás. Rengeteg programot terveztünk erre a pár napra, de igyekeztünk pihenni is - hiszen szabin voltunk. Első nap egy nagy alvás és kiadós reggeli után Marsdenbe autóztunk, hogy belülről is felfedezzük Anglia leghosszabb csatorna alagútját, ami múltkori látogatásunkkor még zárva volt. A vezetőnknek a kisujjába volt az alagút történelme, nagyon élvezetesen adta elő a tudnivalókat és szívesen válaszolt a kérdésekre. Fél óra csónakázás pont elég volt a sötétben, de utána se távolodtunk el a víztől, hanem a csatorna partján sétáltunk egyet a napsütésben, majd a helyi pub kerthelyiségében pihentettük megfáradt tagjainkat. Másnap Penistone-ba (nem nevet, tényleg így hívják a városkát) kirándultunk, hogy szétnézzünk a kézműves vásárban. Az egész kicsit csalódás volt, én 5 perc alatt körülnéztem és meguntam, bár a lányok - gondolom udvariasságból - még egy órát nézelődtek (szerintem otthon bármelyik falusi bazár több izgalmat nyújtott volna). Hazafelé még ellátogattunk a Castle Hillre a Viktória kilátóhoz (ide elrángatjuk minden látogatónkat), aztán a Beaumont Parkba, megmutattuk a házat ahol laktunk, majd sétáltunk egyet és megvacsoráztunk Huddersfieldben. Igyekeztünk időben ágyba kerülni, mert másnap Liverpoolba készültünk és szerettem volna korán elindulni. 

   
   Hétfőn nagy út állt előttünk, Blackpool volt a fő úti célunk, ahova már régóta szerettem volna eljutni, bár az indokokkal kapcsolatban már homályosak az emlékeim. Bárkinek megemlítettem, hogy majd oda megyünk, csak csóválta a fejét és nem értettem hogy miért, de rögtön kiderült mikor megérkeztünk. Az egész város olyan mint egy hatalmas búcsú, ugyanolyan leharcolt körhintákkal és bódékkal; hömpölyög a tömeg és eszi a fish and chipset meg a hamburgert. Bár a városban van rendes vidámpark, akvárium, viaszmúzeum, kaszinó, meg színház is és persze a híres kilátó, ennek ellenére az egésznek olyan „gagyi” utánérzése van. Mi igyekeztünk ebből a legtöbbet kihozni, kicsit körülnéztünk, ettünk a tengerparton ücsörögve egy olajban tocsogó halat és sült krumplit, felültünk egy londoni emeletes buszra, majd elmenekültünk. Utunk következő állomása a Yorkshire Dales Nemzeti Park kapujának is nevezett Skipton volt, ami pont az ellenkezője Blackpoolnak. Csendes, zöldellő dombokkal körülvett egykori kereskedőváros a bájával igyekszik megfogni az idelátogatókat: macskaköves utcák, hangulatos pubok, csatornán ringatózó hajók teremtik meg ezt a hangulatot.

  Keddre már leginkább csak a búcsúzkodás maradt, de még a repülőtérre menet megálltunk a salfordi kikötőnél, ahol sokat sétáltunk Judittal mikor még Manchesterben laktunk. Ágotának is megmutattuk a jól ismert épületeket, ahol minden padhoz és járdaszakaszhoz fűz minket valami emlék, majd az egyik üvegpalota lépcsőjén elmajszoltuk szendvicsünket egy kávéval.

  Felejthetetlen élményekkel gazdagabban vettünk búcsút egymástól és reméljük, nem kell egy újabb évet várni a következő találkozásunkig (nem mellesleg köszönjük, hogy annyi mindent hoztál magaddal, Ágota). (képek)