Száguldás és szörfözés

2013. május 4. – Driving Experience

  Szombat reggel Piotr és Gábor nálunk reggelizett hogy ne üres hassal vágjunk neki az aznapi kalandunknak (Juditot is agitáltuk, de őt nem nagyon hozta izgalomba a téma). Történt ugyanis ezen a derűs napon, egy Leicester mellett található versenypályához mentünk, hogy ott sportkocsikat „teszteljünk”. Már jó előre lefoglaltuk az időpontot, ami nem volt egyszerű mivel nagyon népszerűek ezek a  programok.

  Nehéz volt elképzelnünk hogy mire számítsunk, azt tudtuk hogy zárt pályán körözhetünk, de nem volt tiszta mennyire nyúzhatjuk az autókat és az sem hogy mennyire fogjuk merni nyomni nekik. Megérkezésünk után kicsit legeltettük a szemeinket - na nem a csinos angol lányokon (hehe) – az autókon, mélyen letüdőztük a benzingőzt, majd a regisztráció után az eligazításon találtuk magunkat. Megmutatták a pályát, mire kell figyelni, milyen íveket kell használni, hogyan ne törjük össze a kocsit és hasonló hasznos dolgokat igyekeztek a fejünkbe verni, amitől csak még idegesebb lettem. Reménykedtem hogy nem én leszek a legrosszabb sofőr a pálya történetében.

  Elsőnek egy Porsche 911 volánja mögé ülhettem be, ami jó tanulóautónak bizonyult. Megismerkedtem az instruktorral, aki igyekezett beavatni a legfontosabb szabályokba. Azt mondta hogy csak kövessem az utasításait, ő figyeli a forgalmat – mármint a többi száguldozót - a tükrökben, indexel ha kell, én csak előre figyeljek. Az üléspozíció beállításánál, mikor kérte hogy nyomjam le a kuplungot, lányos zavaromba csak harmadikra sikerült eltalálnom, melyik is az (még jó hogy nincs több pedál). Mikor ezen túlestünk, volt időm jobban körülnézni és kicsit csalódásként ért a kopott belső tér, bár ha végiggondoljuk logikus, hogy elhasználódik az autó mikor napi 8 órában ülnek ki-be a páciensek. Másrészt meg ki foglalkozik ezzel, nem a plüss ülésekért jöttünk hanem a lóerőkért.

  Végre elindultunk és az oktató tényleg igyekezett mindenben segíteni: mondta melyik ívet használjam, mikor váltsak, adjam a gázt vagy fékezzek, illetve figyelmeztetett ha el kellett engedni valakit. Az elején túl sok volt az információ hisz a pályát se ismertem, az autó is idegen volt, ráadásul a szomszéd ülésről kiabáltak rám hogy nyomjad, nyomjad!!! Az első bátortalan kör után már jobban rátapostam a gázpedálra és megdolgoztattam a motort, de valahogy éreztem hogy ennél sokkal többet is ki lehetne hozni a gépből. Ennek ellenére dicséretet kaptam, hogy elsőre nem is voltam olyan rossz és mosolyogva szálltam ki az autóból.

  Másodiknak a Lamborghinit Gallardot vezettem, ami kormányváltós volt így a kuplungolással nem kellett foglalkoznom, csak hogy jó irányba váltsak mikor mondják (jelentem sikerült). Két körös tapasztalattal már merészebb voltam és az akkori érzésem szerint a képességeim határán autóztam, már amennyire a bátorságom engedte. Úgy szálltam ki az ülésből hogy remegtek a lábaim, elkezdtem megízlelni hogy milyen érzés egy sportkocsit hajtani.

  A következő tesztalanyom James Bond egyik kedvence, egy Aston Martin V8 Vantage volt. Mint kiderült ez a legnehezebb autó a választottjaim közül, ennek ellenére könnyedén tartottam a lépést az előttem haladó Lamborghinivel.  A vezetési élményemet beárnyékolta hogy az instruktor flegma volt és bénáztak is előttem ezért le kellett lassítanom. Mindezt feledtette a befejezés, mikor egy Ferrari 360 Modena volánja mögé ülhettem és háromszor végigkergethettem a pályán. Élveztem ahogy a hátam mögött duruzsol a motor, nagyon könnyű volt vezetni, csak úgy suhant az aszfalton és hatalmas vigyorral az arcomon hagytam magam mögött versenypályát.

  Hazafelé a fiúkkal még hosszasan beszélgettünk, kinek melyik autó tetszett a legjobban és szerintem mindhármónk nevében mondhatom hogy életreszóló élményekkel gazdagodtunk ezen a napon. (képek)

  2013. május 5-6. – Szörfözés Scarboroughban és séta a csatorna partján

Vasárnap korán keltünk hisz azt terveztük hogy Judittal megmutatjuk Gábornak milyen a szörfözés Scarboroughban. 10 órakor már a parton voltunk, gyorsan magunkra kaptuk a neoprén ruhát és kesztyűt, majd megcéloztuk a partot. A kesztyű nagyon hasznos kiegészítőnek bizonyult a 6 fokos vízben, bár amikor először fejjel landoltam a tengerben, akkor elgondolkodtam rajta hogy még egy sapka is elkélne.

  Ez alkalommal is oktatóval szálltunk vízre és mivel csak mi hárman voltunk a csoportban, ezért mindenkire jutott idő, az oktató tudott ránk figyelni és tanácsokat adni hogyan tudnánk csiszolni a technikánk. Úgy éreztem hogy egész jól ment, bár laposak és gyengék voltak a hullámok, de tanulni teljesen megfeleltek, szinte minden alkalommal fel tudtam állni és még néha arra is jutott időm hogy a tartásomra vagy a deszka irányítására koncentráljak.

  Dél körül már az egész partszakasz benépesült, sokakat kicsalogatott a napsütés a szabadba, így az oktatás végeztével mi is jártunk egyet a homokban, majd Whitby-be autókáztunk hogy együnk egy igazi tengerparti fish and chipset. Állítólag itt van Anglia egyik legjobb halsütödéje, de engem nem győzött meg, hogy megérte az egy órás sorbaállást, mindenesetre egy padon elfogyasztottuk az ebédünket, jártunk egyet a halászfaluban és hazaindultunk.

  Hétfőn Juditnak dolgozni kellett annak ellenére hogy munkaszüneti nap volt, ezért Gáborral kettesben tettünk egy túrát a itthon csatorna partján, élveztük a napsütést, ettünk egy steaket Marsdenben és lekísértük egy sörrel, majd biliárdoztunk Huddersfieldben. Jó kis nap volt, szerintem azóta se volt itt olyan jó idő, akkor már azt hittem megérkezett az angol nyár. (képek)