Májusi zsongás

  A május gyorsan elrepült, minden hétvégére volt valami programunk és mellette természetesen készültünk a nagy napra. Egyik hétvégén a Gosia és Robert vacsorázott nálunk, másik vasárnap a cseh párral Veronikával és Ondrejjel mentünk el bowlingozni és mutattuk meg nekik az ausztrál fotóinkat. Az utolsó szabad szombatunkon Hullba utaztunk, Juditnak nem árultam el előre, hogy hova megyünk, meglepetésnek szántam. Az egyik esküvői magazinban olvastam, hogy milyen jó az izgalmak előtt kicsit magunkra is figyelni, átbeszélni az elkövetkező eseményeket, kiszakadni a megszokott környezetből, így egy igazi pihenős, semmittevős wellness hétvégét terveztem. Ennek ellenére azért jártunk egyet a belvárosban, ahol olyan érzésem volt mintha egy kicsinyített Liverpoolban sétálnánk, hasonló téglaépítésű dokkok és raktárépületek, a kikötő környéke szépen felújítva és még pár modern épületet is felhúztak, de más kerületek még mindig elhanyagoltan tengődnek. Hideg volt, a szél is fújt, az eső is szemerkélt ezért hamar a szálloda felé vettük az irányt hogy kicsit megmelegedjünk a szaunában. Ez végül nem jött össze, mert elaludtunk és mire felkeltünk az uszodarészleg bezárt, de másnap reggel bepótoltuk és lesportoltunk az ágyban elfogyasztott vacsoránkat.

  Több mint egy héttel az esküvő előtt, május 23-án, csütörtökön repültünk haza, mivel úgy gondoltuk hogy még pár dolgot el kell intéznünk, jobb ha időben otthon vagyunk aztán majd pihenünk és strandra járunk (bár ezekből nem sok valósult meg). Rögtön a péntek elég sűrűre sikeredett, Judit hajnalban már kozmetikushoz sietett, majd egy utolsó ruhapróbára, végül egy laza 4 órát töltött a fodrásznál (el sem tudom képzelni mit lehet olyan sokáig csinálni). Én kicsit tovább aludtam, bankban jártam, sétáltam egy jót a városban és elmentem a gyűrűkért. Szombatot mindkettőnknek a barátainkkal volt programja, Judit Keszthelyre utazott, egykori munkatársaival találkozni és trécselni egyet, majd Moncsival berobbantak a balatoni éjszakába.

  Mindeközben engem meg elraboltak Budapest külterületén: egy megkülönböztető jelzést használó Mondeóból kommandósok ugráltak elő, odanyomtak az autóhoz, megbilincseltek, majd belöktek az utastérbe. Szerencsére nem vesztettem el a lélekjelenlétemet, a szőrös bilincs kicsit árulkodó volt, meg hogy az egyik rendőr egy fekete szatyorral takarta el az arcát, így könnyen kikövetkeztethettem, hogy barátaim tréfáltak meg. Szerencsére hamar megenyhült a szigoruk, lekerült a bilincs, majd elkezdődött a legénybúcsú. Először gokartozni mentünk (nekem ez volt az első alkalom és nagyon élveztem), majd Tomiék házánál főztünk paprikás krumplit, miközben különböző feladatokat kellett teljesítenem. Elsőképpen hogy bebizonyítsam, hogy el tudom majd tartani a családomat, vagyis képes leszek vadászni a számukra és gazdag zsákmánnyal hazatérni, állatokat formázó céltáblára kellett íjjal lőnöm. Talán az elfogyasztott feleseknek köszönhetően, egész jól ment a feladat, egy járókelőt se sebesítettem meg, ellenben a céltáblát többször is eltaláltam. Második küldetésként 500 forintot kellet egy közeli forgalmas kereszteződésben ablakmosással összeszorgoskodnom, nem is akárhogyan, hanem Magdi anyusnak öltözve otthonkában és fejkendőben. Az emberek többsége jót nevezett az öltözékemen, hagyták lemosatni a  szélvédőjüket, olyan is akadt aki csak az én kedvemért félreállt, egy középkorú hölgy pedig az autóból fotózott a telefonjával. Lelkesen dolgoztam és hamar összejött a szükséges apró, jutalmul vehettem egy sört a benzinkúton. Mire visszatértünk az ablakmosásból, a vacsora is készen lett, pont időben, mert már kezdtünk megéhezni. Tele gyomorral könnyebben ment a következő feladat is, Judittal kapcsolatos kérdésekre kellett helyesen válaszolnom, ellenkező esetben pedig innom. Nem volt könnyű dolgom, de talpon maradtam és még arra is volt erőnk, hogy egy szomszédos szórakozóhelyre is ellátogassunk, azonban mivel mi voltunk az egyetlen vendégek így gyorsan visszafordultunk és inkább eltettük magunkat másnapra. Reggel még beszélgettünk egy kicsit majd elbúcsúztunk a házigazdáktól és mindenki ment a dolgára, leginkább hogy pihenjen még egy kicsit. (képek)

  A vasárnapi regenerálódás után hétfőn igazi esküvői programunk volt mivel ekkor jött fel Dénes Hódmezővásárhelyről hogy lőjön rólunk pár képet és felkészítsen az esküvői fotózásra. A budai várat választottuk helyszínül, mivel régen gyakran felmentünk oda munka után, sokat sétáltunk a fal mellett, volt hogy egy padon ropit majszoltunk vagy csak figyeltük a nyüzsgő fővárost. A fotózás kezdetén kicsit nehezen oldódtunk fel, nem tudtuk hogyan is kellene viselkednünk, mennyire pózoljunk, merre nézzünk, de aztán szépen lassan belejöttünk, elengedtük magunkat, mondhatnám összeszoktunk Dénessel, akinek az instruálásával nagyon jó képek készültek. A történethez tartozik hogy egész nap pocsék idő volt, borult ég és csöpörgő eső nem kecsegtetett sok jóval, de szerencsénkre arra a pár órára kisütött a nap és még a napszemüveget is feltehettük. Gyorsan elrepült az idő, úgy éreztük hogy lejártuk a lábunkat és valóban elfáradtunk, meg is jegyeztük hogy nem olyan könnyű kenyér modellnek lenni, mint aminek látszik. A vacsoránkat már Vásárhelyen költöttük el, mert Dénes volt olyan jó és hazafuvarozott minket. (jegyes fotók)

   Kedden nagy lelkesedéssel vetettük magunkat a teendőkbe. Elsőként meglátogattuk a tiszteletes urat, aki nagyon kedvesen fogadott minket, majd  15 perc alatt ledarálta hogy mi fog történni a templomban és mehettünk Isten hírével. Következő állomásunk a polgármesteri hivatal volt, hogy a másnapi polgári szertartás után felszolgálásra kerülő pezsgőt és a személyi igazolványunkat beadjuk. Kicsit el voltunk varázsolva és egyetlen üveggel állítottunk be, de az anyakönyvvezető rávilágított, hogy talán ez 10 embernek kevés lesz. Szóval volt még egy körünk a boltban. Ezután az étteremben találkoztunk Ritával, az esküvőszervezőnkkel hogy még egyszer átbeszéljük a heti teendőket. Hazafelé még a cukrászdába ugrottunk be, majd siettünk, mert Judit néni már ebéddel várt minket. A hazai finomságoktól eltelve és a sok szaladgálástól kifáradva nem tehettünk mást, mint amit ilyenkor szoktunk: ledőltünk egy délutáni szunyókálásra. Aztán már csak szüleim érkezését jelző csengőre riadtunk fel, teljes izgalomban és rengeteg csomaggal vonultak be, majd egy újabb bőséges étkezés - ez alkalommal a vacsora - mellett beszéltük meg az elmúlt napok történéseit. Később elmentünk a szegedi vasútállomásra hogy felvegyük Ritát, Judit tanúját, majd egy pohárka bor mellett tisztáztuk a másnapi programot. Igyekeztünk időben nyugovóra térni, hiszen szerdán mégis csak az esküvőnk napjára ébredtünk, bár nem akartunk a polgári szertartásnak nagy feneket keríteni, azért így is izgultunk kicsit.