Mézeshetek

  Az esküvő után volt pár napunk hogy szusszanjunk, majd visszatérjünk a valóságba a hétköznapi életünkhöz. Juditot várta a rengeteg munka,mivel a főnöke is akkor házasodott mint mi, csak ő még nászútra is ment 3 hétre és helyettesíteni kellett. Tudtuk, hogy sok dolgunk lesz az első hetekben, hogy utolérjük magunkat és az igazi nyaralásra még várni kell szeptemberig, a nászutunkig. Éppen ezért elhatároztuk, hogy addig is kihasználjuk az időt és hétvégente utazgatni fogunk és bejárjuk Nagy-Britanniát.

  Első állomásunk Skócia fővárosa volt, Edinburgh. Régóta kinéztük, hogy elmegyünk majd valamikor oda, de a távolság elriasztott. Végül aztán június 15-én kocsiba ültünk és nekiindultunk a 4 órás útnak, amit 5 óra alatt sikerült is teljesítenünk miután belekeveredtünk a péntek délutáni csúcsforgalomba. Igen csak elfáradtunk mire megérkeztünk, így csak megittuk az esti kakaónkat a közeli pubban majd eltettük magunkat másnapra.

  Szerencsére a szállásunk elég közel volt a belvároshoz így gyalogszerrel indultunk felfedezni. Első úticélunk A Királyi Botanikus Kert volt, ami egy hatalmas arborétum a város közepén, olyan növényekkel amiken meglepődtem hogy ennyire északon is megélnek és virágoznak (például kiterjedt rododendron gyűjtemény található és tanulmányozható itt). Az oktatásra is nagy hangsúlyt fektetnek, így találtunk diákok részére kialakított tanösvényeket, illetve kisiskolások részére kialakított parcellákat ahol konyhakertet rendezhettek be és ápolhatják a növényeiket. Emellett van egy hatalmas pálmaház, megkövült ősfenyő maradványok, sőt az Anyakirálynőre is megemlékeztek a kert egyik csücskében.

 

   Innen már hamar a nyüzsgő központban találtuk magunkat, igyekeztünk kibogozni az útikönyv alapján hol is vagyunk és mit is látunk, nehogy lemaradjunk valamiről. Maga a város egy dimbes-dombos területen helyezkedik el, amiben jól megférnek egymás mellett a régi és a modern épületek, miközben az összkép egy érdekes és élhető város képét festi elénk. Különös mikor az ember egy másik országba látogat az apró különbségek is milyen szembeötlőek. A legfeltűnőbb a skót akcentus, amivel végül egész jól elboldogultunk, bár vicces volt hallgatni a rádiót, de egész hamar ráállt a fülem. Ezen kívül is voltak jelek, hogy már nem Angliában járunk: nagyvároshoz képest tiszta volt a környezet (nem úgy mint Manchesterben), az emberek máshogy öltözködnek (szerintem szebben és igényesebben mint felénk), a pubban az asztalnál veszik fel az étel rendelést és szinte mindig hallottuk egy skót duda hangját bár ez nem meglepő hiszen az kilométerekre elszáll.

  Épp akkor értünk a várhoz mikor elhangzott a híres ágyúlövés. Ez egy régi hagyomány és minden nap egy órakor megismétlik, hogy a kikötő hajók ehhez tudják igazítani a pontos időt. A vár egy dombtetőn fekszik, ahonnan belátni az egész várost, illetve amikor még stratégiailag ennek jelentősége volt akkor messziről meg lehetett pillantani az ellenséget. A vár maga nem valami nagy, az épületek között vannak viszonylag újak is, mivel többször lerombolták illetve újjáépítették a történelem folyamán. Az évszázadok alatt különböző funkciókat töltött be, katonai támaszpont mellett volt királyi székhely is, így a kaszárnya és a börtön mellett van táncterem is illetve az első világháború után emeltek egy egész épületet – az azóta harc közben elhunyt - háborús hősöknek. A skót koronázási ékszereket is itt őrzik, azzal a nagy darab sziklával egyetemben amely mellett egykor a klánok vezetői tették le az esküt az uralkodónak.

 

   A skót nyár kezdett kissé hidegre fordulni ezért bekaptunk egy forró levest, felhörpintettünk egy italt a Whisky múzeumban, megnéztük a királynő edinburgh-i rezidenciáját (minden nyáron itt pihen két hónapot), majd felmásztunk a csillagvizsgáló dombjára hogy onnan vessünk egy pillantást a városra, aztán szépen hazasétáltunk.

  Másnap Edinburgh egyik legnagyobb attrakciójának tartott Britanniát látogattuk meg vagyis Őfelsége jachtját ami közel 4 évtizeden át szolgálta a királyi családot reprezentációs eseményeken illetve nyaralásokon. A fedélzeten járt többek között Winston Churchill, Nelson Mandela, Gandhi, Bill Clinton; ezzel utazott a mézes heteire Diana és Károly herceg, 100 fős vacsora partikat tartottak a nagyteremben és neves zenészek játszottak a szalon padlójához csavarozott zongorán. A fényűzés mellett érdekes volt betekintést nyerni a közel 200 fős legénység mindennapjaiba, az elegáns tiszti étkezőtől kezdve, a matrózok zsúfolt hálótermén át a postáig és az édességboltig. Megtudtuk hogyan kellett viselkedni ha valaki véletlenül szembetalálkozott a Királynővel, ekkor lesütött szemmel kellett megvárni míg Ő elhalad. Ezzel ellentétben több fényképet is láttunk, amin Diana a matrózok kajütjében tesz látogatást, vagy valamilyen ünnepségen segédkezik a konyhában. A jacht egyik érdekessége hogy egy esetleges háború esetén kórházhajóvá alakították volna át, ennek egyetlen árulkodó jele mindössze a szükségesnél nagyobb mosoda. A hajón természetesen helyet kapott egy Rolls Royce és egy királyi motorcsónak is arra az esetre, ha kikötnének valahol. A Királynő nagyon szerette ezt a hajót és ez volt az a hely ahol igazán tudott pihenni, ha nagyon akart még lehet, hogy fürdőruhában is napozhatott a hátsó teraszon és ki tudja, talán még monokinizett is. Persze azért volt saját dolgozószobája, de amikor még nem volt internet és műholdas telefon, legalább a jó vagy rossz hírek megvárták a következő kikötőben és azért lássuk be az uralkodóknak is jár egy kis lazítás néhanapján.

 

   Edinburghtól nem messze található a Falkirk kerék, a maga nemében egyedülálló hajólift ami két 24 méter szintkülönbségű csatornát köt össze. Ezzel a szerkezettel egy körülbelül egynapos zsilipezési procedúrát rövidítettek le 4 percre. Amellett, hogy gyors és praktikus, igazi turistacsalogató látványossággá vált, mellette található egy étterem, könyves- és ajándékbolt, illetve be lehetett fizetni sétahajókázásra is. Akit érdekel a működése az bővebben többek között a wikipédián is olvashat róla.

   Ezek után már igyekeznünk kellett haza mert kezdett későre járni, még estebédeltünk egy közeli pubban és egy utolsó haggis elfogyasztásával búcsúztunk el Skóciától. (Haggis: feldarabolt birka- vagy borjúbelsőségből (aprított szív, tüdő, máj) készül, amelyet faggyúval, hagymával, zabliszttel és fűszerekkel kevernek, majd juhbélbe vagy birkabendőbe töltenek és megfőznek. Tűzforrón, fehérrépapürével és tört burgonyával szervírozzák. Engem leginkább a véreshurkára emlékeztetett, bár a fűszerezése különböző.) képek