Nagy az elmaradásom a fényképek
feltöltése tekintetében, ezért most csak ömlesztve kerülnek fel pár mondat kíséretében
különben soha nem érem utol magam.
A tavalyi Tour de France sikerén felbuzdulva,
idén helyi kerékpárversenyt indítottak útjára Tour de Yorkshire néven. Bár nem vonzott olyan neves versenyzőket és bőkezű
szponzorokat mint a nagy testvér, a szurkolók nagyon lelkesek voltak és 1.5
millióan biztatták a biciklistákat. Mivel Holmfirthen is átgurultak, mi is
kisétáltunk a közeli emelkedőre és onnan tapsoltunk, fényképeztünk. Pont elállt
az eső, így a Bridge pub felé vettük az irányt és a kerthelyiségbe
megebédeltünk majd jót hintáztunk a közeli játszótéren.
Másnap
is kisütött a nap és elmentünk piknikezni a Derwent-völgybe. Nagyon élveztük a
jó időt, Barni figyelte a mezőn legelésző állatokat és a plédünk körül – finom falatokra
ácsingózó – rohangáló kutyákat.
Június végére ide is megérkezett a nyár „előszele”
(kis képzavar) így elmentünk kirándulni illetve előkerült a grill és hódoltunk a szabadban sütött/füstölt/lángolt
húsok élvezetének. Először Veronika és Ondrej járt nálunk vendégségben; az idő
nem volt teljesen felhőtlen, de köszönhetően Ondrej cserkész tapasztalatának
sikerült meggrilleznünk elegendő csirkemellet és zöldséget hogy ne vesszünk
éhen.
Egy hétre rá Robival és Mátéval (Anita épp
külföldön járt tárgyaláson) találkoztunk a Carsington-tó partján. A fiúkat a háromkerekű
biciklijükben tolva tettünk egy rövid sétát a parton majd letelepedtünk és
köszönhetően az előző heti rutinnak sikeresen elkészítettük az ebédünket. Úgy
tűnt a srácok is jól érezték magukat, ha Barni is magabiztosabban fog járni, hamarosan
együtt szaladgálhat Mátéval.
Ráadásként még pár kép és videó Barniról:
- séta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése