Goodbye CTS, Hello Jacobs

   Az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy hazaérkeztünk a nyaralásból és elmentünk Sally és Simon esküvőjére. Természetesen ezután ők elmentek a nászútjukra, de amiről nem tettem említést hogy ezzel együtt én utolsó heteimet töltöttem a CTS-nél. Mikor bejelentettem a felmondásomat, így egyeztünk meg hogy tartom a frontot míg ők nyaralnak, bár én is szívesen kivettem volna pár hét szabadságot hogy rápihenjek a következő megmérettetésre.

  Régóta érlelődött bennem a gondolat hogy ideje lenne váltanom és valami újat csinálnom. Közel 4 évet töltöttem a CTS-nél, nagyon sokat tanultam, tapasztaltam és rengeteget köszönhetek nekik. Kétség nélkül mondhatom, hogy ma nem tartanánk ott ahol, ha ők nem alkalmaznak. Mégis úgy éreztem hogy a kicsit több nehezedik Rám mint ami feltétlenül szükséges, nem mentek gördülékenyen a munkák, mindig volt valami amin lehetett izgulni és ez mintha a munkamorálomra is  kezdett volna kihatni. Az sem segített, hogy az elmúlt egy év különösen nehéz volt; egyik kollégánk szeptemberben felmondott és nem találtunk helyette senkit, míg Sally szülési szabadságát töltötte Mollyval. Még ha kevesebb is a megrendelés (december és március között volt egy kis pangás), nem könnyű 5 ember munkáját 3-nak elvégezni, főleg ha döcög a rendszer.

   Mindezek miatt már az év elején elkezdtem nézelődni, de mivel itt fix helyem volt, nem akartam elkapkodni a váltás – csöbörből vederbe kerülni – így csak olyan cégekhez jelentkeztem, akik úgy éreztem megfelelnek az elképzeléseimnek. Mindenképpen egy nagyobb – ha lehet multinacionális – vállalthoz szerettem volna menni, ahol bővíthetem ismereteimet, nagyobb projektekben vehetek részt, vannak tréningek és végre lehetőségem lesz megszerezni a jogosultságot a helyi mérnöki kamaránál (és esetleg ehhez még egy kis segítséget is kapok). Összesen három interjúra mentem el és mindenhonnan kaptam valamilyen ajánlatot, de végül a Jacobs mellett tettem le a voksomat, úgy éreztem ők azok akik leginkább megfelelnek az elképzelésemnek.

  Jacobs egy amerikai érdekeltségű konzultációs vállalat, amelyik szinte a tervezés minden területén jelen van: az atomerőművektől, a hadiiparon át, a szerkezettervezésig. Több mint 30 országban van 250 irodájuk és 72 ezer embert alkalmaznak világszerte (ez a legutolsó szám amit láttam, de folyamatosan növekszik).  Engem a Leeds belvárosában található irodába vettek fel, ami az egyik legnagyobb az országban, 250-en dolgozunk két szinten egy üveggel borított modern épületben.  Szeptember 1-én volt az első napom, a hídtervező csapathoz csatlakoztam. Úgy érzem kicsit újra visszakerültem a start mezőre, mivel itt leginkább közúti hidakat terveznek, legtöbbször vasbetonból amivel az elmúlt években nem nagyon foglalkoztam. Vannak persze acél hidak is és akad pár gyaloghíd szóval nem maradok feladat nélkül és majd beletanulok a többibe is. Eddig nem nagyon kaptam semmi izgalmas feladatot, leginkább csak ismerkedek a jelenlegi projektekkel és műszaki leírásokat írok. Egyébként is az első pár nap a bemutatkozással telt, elhelyezkedtem az asztalomnál, mindenféle képzésekre kellett mennem a cég belső dolgaival kapcsolatban és azóta is minden héten van 2-3 tréning aminek nagyon örülök. Pár hónap múlva, mikor majd többet láttam, majd bővebben is írok a tapasztalataimról és hogy bejött-e a számításom.

   Mielőtt az új munkahelyen munkába álltam volna, volt pár plusz szabad napom és ezt kihasználva elutaztunk Newcastlebe. A fiatal szomszéd házaspár ott járt egyetemre, és Judit egyik barátnője is odavalósi, így nagyon kíváncsiak voltunk, mert sok jót hallottunk. Én kicsit szkeptikus voltam, de pozitívan csalódtam. Newcastle tényleg egy izgalmas város, aminek a felfedezéséhez ez a pár nap nem volt elég, de kaptunk egy kis ízelítőt és szeretnénk majd még visszajönni.

   Bár a szállásunk elég messze volt a belvárostól, nem mondtunk le régi szokásunkról és mindenhova gyalog mentünk, hogy minél többet lássunk. Barni is elég jól vette ezeket a hosszú sétákat és elnézelődött a kocsiban ülve. Akkor volt baj mikor ki akartuk venni hogy kinyújtózzon, mert nem volt hajlandó a kezünket fogva jönni, mindig a maga feje után akart menni. Persze egy nagyvárosban ilyet nem lehet csinálni, úgyhogy mindig sírás lett a vége és hogy értetlen szempárok szegeződnek ránk miközben az üvöltő gyereket próbáljuk a babakocsiba visszatuszkolni. Sebaj, azért próbálkozni lehet.

   Különösen tetszett a folyópart, szép hidak ívelnek át fölötte és úgy tűnik, hogy sikerült jól összehangolni a régi és a modern építészetet. A helyiek is szeretnek errefelé sétálni, láttunk futókat, bicikliseket és a kiülős helyek is tele voltak. Mivel nem volt olyan hideg (angol mércével mérve), ezért mi is megkockáztattuk, hogy egy szabadtéri asztalnál fogyasztjuk el vacsoránkat.

  Egyik nap még északabbra utaztunk, elkirándultunk a gyönyörű környezetben található középkori Dustanburgh vár romjához és a szomszédos Craster halászfaluhoz. Ez a festői kis település a füstölt heringről híres, amit a mai napig hagyományos módon tölgyfán füstölnek, így mi sem hagyhattuk ki, megkóstoltuk a helyi pubban és vettünk egy szeletet a vacsorához is.

(Képek: Newcastle, Andris Holmfirthben, Jacobs)  

   A történet margójára:

   Bár otthagytam a CTS-t és úgy gondolom hosszú távon ez a helyes döntés, a végéhez közeledve egyre nehezebbnek éreztem az elválást. Persze mindig nehéz belevágni az ismeretlenbe, de nagyon megkedveltem a munkatársaimat és a srácokat a gyárban, furcsa volt elképzelni hogy nem találkozok azokkal akiket előtte nap mint nap láttam. És persze a rossz emlékek is megszépülnek, a nehézségek lassan elhalványodnak mikor befejeződik egy-egy munka (mint például az egyik utolsó hidamnál). Szerencsére Sally és Simon is megértette a motivációmat, elfogadták, nagyon korrektek voltak és mióta nem a főnökeim még barátok is lehetünk. Már voltunk náluk vacsorázni és majd mi is hamarosan visszahívjuk őket hisz itt lakunk nem messze egymástól.