2015. november 24., kedd

Keresztanya villámlátogatása

  Október elején Ágota járt nálunk, de sajnos egyéb kötelezettségei miatt (suli, munka) nem maradhatott tovább, mint négy nap.
  Péntek este Leedsben landolt a gépe, Judit és Barni ment el felvenni, majd miután befejeztem a munkát, egy közeli parkolóháznál találkoztunk. Jó nagyot sétáltunk, megnéztük az egyetemet, a városközpontot és beültünk egy kis étterembe, aminek a különböző ízesítésű húsos piték a fő specialitása.
  Másnap újra kijátszottuk az ütőkártyánkat és elmentünk Yorkba. Mindig szívesen megyünk vissza és élvezettel mutogatjuk a már ismerős helyeket, de hihetetlen hogy a középkori sikátorokba még mindig el tudok tévedni. Szép időnk volt, megúsztuk az esőt így gyakorlatilag egész nap a várost jártuk. Barninak nagyon tetszett a park a város közepén, élvezettel mászott fel minden kőre és kergette a mókusokat, csak azzal volt gond hogy a legritkább esetben akart arra menni mint mi.
Vasárnapra nem sok mindent terveztünk csak itt Holmfirthben nézelődtünk és elmentünk a játszótérre Barni nagy megelégedésére. Sajnos már hamar sötétedett így nem maradtunk sokáig, de fektetés után, mi, a felnőttek még pár üveg cider mellett jót beszélgettünk.
   Hétfőn már a pakolás és a búcsúzkodás volt soron. Mivel aznapra szabadságot vettem ki, hazafelé még beugrottunk az IKEA-ba Barninak venni egy kisszéket és más apróságokat. A szék azóta is nagy népszerűségnek örvend, lehoztuk a vendégszobából a kisasztalt is a nappaliba és most azon rajzol. Van már mindenféle színű filctolla, nagy elánnal köröz az üres papíron, de már bepróbálkozott a könyvek megjelölésével is, amit szerencsére (eddig) meghiúsítottunk.

Képek:
Videók:

Egyik hétvégén míg Judit dolgozott, elmentünk Barnival meglátogatni egyik lengyel barátomat akinek szintén van egy kisfia. Nem messze a házuktól van egy farm, lehet etetni és simogatni az állatokat, van rengeteg csúszda, meg különböző játékok és nem utolsó sorban lehet szénában is hemperegni meg dobálni egymásra. Az utóbbit örökíti meg ez a kis videó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése