Tegnap későn érkeztünk haza Huddersfieldből
és már túl fáradt voltam hogy írjak az interjúról, de most pótolom az
elmaradást.
Délután 1 órára mentem a munkaközvetítőmhöz, Gary-hez, majd elautóztunk Shepley-be. A cégnél már vártak, de most nem a Johnnal beszélgettem, hanem az egyik építőmérnök, Simon vett kezelésbe. Kikérdezett a munkatapasztalataimról, milyen projektekben vettem részt, hogyan dolgoztam, majd megmutattam neki pár korábbi munkámat. Készültem egy kis házi feladattal is, még otthon felvázoltam egy hidat 3D-ben, úgy láttam tetszett neki és értékelte az igyekezetem.

Ezután adott egy apró rajzi feladatot, egy
hídnak kellet megszerkesztenem a hiányzó metszetét AutoCAD-ben. Kicsit remegett
a kezem, de jól ment és Simon leállított mielőtt befejeztem volna. Még
megmutatta egyik aktuális hídjukat (amit Londonba terveznek az olimpiára, egy minden irányba íves szépséget), majd John is
csatlakozott hozzánk. Megbeszéltük milyen feladataim lennének, megnyugtatott
hogy nem fog minden az első nap a nyakamba szakadni. Leginkább a rajzolásért
lennék felelős - hogy a statikusokat tehermentesítsem -, de az anyagrendelésben
és a kliensekkel való egyeztetésben is részt vennék, később pedig bevonnának
komolyabb mérnöki feladatokba. Tetszik az elképzelés, remélem így is lesz és
megállom a helyem.
A vége felé még bekapcsolódott a beszélgetésbe a másik statikus, Shelley és feltett pár trükkös kérdést, például hogy meddig maradok, mik a terveim a jövőre nézve, szeretnék e angol jogosultságot szerezni. Már bármit megígértem volna, annyira elfáradtam a folyamatos koncentrálástól.
2,5 óra múlva szabadultam, azt hiszem jól sikerül a második kör, nekem is szimpatikus a vállalat, barátságos a társaság, jó lenne együtt dolgozni, sokat tudnék tanulni. Azt ígérték ma felhívnak, tűkön ülök, várom hogy megcsörrenjen a telefon.

Ha tudnam a szamodat most megcsorgetnelek. :)
VálaszTörlésDe komolyan: remelem osszejon!
Dani! Gratula! Ez nagyon jól sikerült. Ilyen gyors állás találás ma itthon sincs. Őszintén örülünk. S figyeljük tovább a híreket. Nekem most nem nagyon van időm vezetni a blogot, pedig tervezem a tatai híreket írni.
VálaszTörlésÍrtam a Londonban dolgozó emlegette srácnak. Majd jelentkezem, s azért remélem össze tudlak hozni benneteket.
üdv. Zsuzsa